Visszatér a Netflix romkomja, amit mindenki imád – Közeleg a Bármit, csak ezt ne folytatása

Ha van sorozat, amit egyszerre nézünk nyitott szájjal és összeszorult gyomorral, az a Bármit csak ezt ne. A hírt pedig már hivatalosan is megerősítették: 2025. október 23-án érkezik a második évad és újra együtt lehetünk kedvenc érzelmi hullámvasútként működő párosunkkal.
A sorozat nem akar túl sokat és pontosan ez a titka. Egy nem túl romantikus romkom, ami a párkapcsolatok kínos valóságát mutatja meg: vallási különbségek, kommunikációs deficitek, és az örök kérdés, hogy „Mi lesz velünk, ha már elmúlt a rózsaszín köd?”
Vannak sorozatok, amiket egyszerűen képtelen vagy úgy nézni, hogy ne kezdj el közben gondolkodni magadon. A Bármit, csak ezt ne, pontosan ilyen. Az első évad csendben aratott. Nem volt nagy kampány, sem szívecskés borító, szájról szájra terjedt annak a híre, hogy a Narancsvidékből megismert tiniszívtipró ezúttal egy felnőtt rabbiként próbálja meghódítani a nők szívét.
A sorozat főszereplője Joanne (Kristen Bell), egy vagány, kicsit neurotikus, teljesen ateista podcaster, aki úgy tesz, mintha mindenre tudná a választ, de igazából fogalma sincs róla, hogyan kell valójában közeli kapcsolatban lenni valakivel. Aztán megismerkedik Noah-val (Adam Brody), egy modern gondolkodású, de mégis mélyen hívő rabbival, aki saját kulturális öröksége és hivatása súlya alatt próbál normálisan jelen lenni egy kapcsolatban. És igen, ebből pontosan az lesz, amit sejtesz: a két világ ütközik, de nem úgy, hogy szinte szikrázik a levegő, hanem szépen lassan próbálják megérteni egymást, de közben néha belezuhannak egy kis érzelmi mocsárba.
A sorozat sikerének titka az, hogy olyan témákat dolgoz fel, amikhez nem kell sem podcasternek, sem rabbinak lenni, hogy megértsük. A vallási és kulturális különbségek mögött ugyanis ott lapul a lényeg: hogyan szeretsz valakit, aki nem pont olyan, mint te.
Ráadásul a sorozat nem csinál úgy, mintha a kapcsolati problémák mindig látványosak lennének. Itt nincsenek klasszikus, klisés szerelmi háromszögek, drámai ajtócsapkodások vagy random repülőtéri futások. A konfliktusok csendben, a reggeli kávénál történnek. Egy-egy félmondatban, egy elmaradt bocsánatkérésben vagy abban, amikor nem érted, miért fáj a másiknak valami, ami neked teljesen természetes.
És itt jön be a sorozat zsenialitása! Megengedi, hogy a karakterek beszéljenek egymással. Tényleg. Leülnek, és kimondják, hogy mi bántja őket. A viták éretten zajlanak, nem túlírva, hanem hitelesen. Olyan párbeszédek születnek, amiket szívesen mutatnál meg a volt pasidnak, hogy végre megértse, mit akartál mondani három éve egy csütörtök este.
Október 23-án érkezik a második évad, és ha lehet, még mélyebbre megy. Az első évad a szerelem kezdete volt, most viszont jön a folytatás. Az együttélés. A közös döntések. A család véleménye. És persze az, amikor rájössz, hogy a párodnak olyan kulturális reflexei vannak, amiket te sosem fogsz teljesen megérteni, de mégis meg kell tanulnod elfogadni.
Az új évadban új karakterek is érkeznek: Leighton Meester (aki amúgy Adam Brody felesége a való életben) játssza Abbyt, Joanne régi iskolai ismerősét, akinek tökéletes élete és Instagrammra optimalizált gyerekei láttán még a néző is szorongani kezd. Jackie Tohn karaktere, Esther végre nagyobb szerepet kap és vele együtt több humort és női perspektívát is. A testvérek – Morgan és Sasha – dinamikája is hangsúlyosabb lesz és a készítők szerint a legnagyobb fordulatokat már nem Joanne és Noah hozzák majd, hanem ők.
A sorozat mögötti csapat is változott: a showrunneri szerepet Jenni Konner és Bruce Eric Kaplan vették át. Ez nem véletlen. Az első évad készítése ugyanis nem volt zökkenőmentes. Erin Foster – aki a saját életét dolgozta fel a sorozatban – kreatív nézeteltérések miatt háttérbe került és a Netflix rutinos kezekre bízta a folytatást. Az eredmény? Egy intimebb, finomabban vezetett második évad, ahol nemcsak a szerelem, hanem a párkapcsolati együttélés egész valósága megjelenik.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.