5 idegesítő kollégatípus, akiket egy kanál vízben megfojtanánk

Természetes dolog, hogy nem vagyunk „öribarik” mindenkivel a munkahelyünkön, ám vannak olyan munkatársak, akiket egy emberként ki nem állhat az egész munkaközösség. Egy idegesítő kolléga képes teljesen megmérgezni a munkahelyi légkört, nem ritkán mások felmondását is okozza. Összeszedtük hát az 5 legirritálóbb kollégát, akitől menekülünk.
Nem tévesztendő össze a szorgalom a túlbuzgósággal! Szinte minden munkahelyen van egy olyan munkatárs, aki lelkes kisdiákként minden plusz feladatot elvállal, mindenkire rálicitál, szinte az irodában lakik, mániákusan túlteljesít, sokszor teljesen szükségtelenül. Mivel állandóan felül teljesít, munkatársai kevesebbnek érzik magukat, gyakran kelthet feszültséget viselkedésével.
Mégis az a legbosszantóbb benne, hogy a vezetés hozzá hasonlít mindenkit, így buzgómócsing mivolta miatt másokra is több feladatot rónak.
Van az az idegesítő kolléga, aki azt érzi, hogy körülötte forog a Tejútrendszer, emiatt másból sem áll ki, mint panaszkodásból. Mindenben a rosszat látja, panaszkodik a fizetésre, feladatokra, kollégákra, de az sem jó neki, ha valamin változtatnak, elvárja, hogy minden hozzá igazodjon. Örökös zsémbességével mindenkit lehoz az életről, rémisztő módon képes demotiválni a csapatot, még az aurája elől is menekül mindenki.
Egyes munkatársak bárkin képesek átgázolni karrierjük előremozdítása érdekében, akiknek állatorvosi lova a hízelkedő kolléga, aki tehetség híján dörgölőzéssel és konstans nyalizással próbál előre jutni – idegesítően sikeresen méghozzá. Jópofizásba csomagolja valós természetét, eleinte még a kollégákat is megtéveszti, ám az idő előrehaladtával felfedi valós színeit. Munkatársait gond nélkül bemártja, ha úgy érzi nyeregben van, főnökösködik felettük, főnökeinek viszont úgy puncsol, hogy az már a feletteseire nézve ciki, ha bedőlnek neki.
Létezik két kollégatípus, mely valójában egy tőről fakad. Természetes, hogyha elakad valaki, akkor segítséget kér, ám vannak, akik ezt extrém szinten űzik. Ők az örök értetlenkedők, akiknek mindig mindent elölről kell elmagyarázni, képtelenek akármit megjegyezni, de még egy gémkapocs használata is meghaladja képességeiket. Rengeteget kell utánuk dolgozni, úgy, hogy közben ugyanannyi fizetést kapnak.
Ennek a kollégának minősített esete a taktikai életképtelen, aki képes lenne elvégezni a feladatokat, de lustaságból az értetlenség gúnyáját felvéve mégis hagyja, hogy mások végezzék helyette a feladatokat.
Képzeljük el a szituációt: határidős munkát csinálunk, erre az iroda papagája megjelenik az asztalunknál, hogy megossza velünk a világ legérdektelenebb információját. Ők azok a kollégák, akiknek be nem áll a szájuk, legyen a téma pletyka, magánélet, a lényeg, hogy beszéljenek. Nem is igazán lehet velük párbeszédet folytatni, hisz 90%-ban az ő monológját hallgatjuk, ahogy a munkahelyi pletykától eljut Középfölde geopolitikai kérdésiig. Mindenkit akadályoznak a haladásban, mégis az a legidegesítőbb bennük, hogy a véget nem érő beszéd ellenére mindennel időre végeznek.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.