Több millió rajongó döbbent meg világszerte: nem is létezik a banda, amiért odavannak

Shutterstock - dwphotos
átverés zene zenekar
Adott négy cuki srác, a megnyugtató rockzene, a milliós rajongótábor. Akár az új Coldplay is lehetnének, de nem, mert igazából ez a zenekar nem is létezik.

Ha meghallod az új rockbanda a The Velvet Sundown albumát, szinte érzed benne a tökéletességet. Lágy dallamok, egyedi csengésű zene, megnyugtató gitárjáték, dögösen rekedtes, de olykor Maroon 5 hangmagasságot idéző énekhang. Mintha túl szép lenne, hogy igaz legyen.

zene
A csapat csak úgy ontotta magából a sok zenét, és az Instagramjuk szerint már koncerteztek is
Forrás: Instagram/thevelvetsundownband

Egy hónap alatt világsiker

A négy srácból álló együttes június 5-én tört be a piacra a bemutatkozó 13 dalt tartalmazó albumával. A zenék elsősorban a 60-as évek könnyed rockzenéjét idézik, de mégis modern köntösben. 

Az album egy hónap alatt elérte az egymilliós hallgatottságot a Spotify-on. Két hét után már érkezett a második album is. Ezután a csapat meg is mutatta magát, feltehetően sok kiváncsi női rajongót érdekelt már, hogy hogy nézhet ki a szívdöglesztő hangú énekes. A banda júniusban létrehozta az Instagram-oldalát is, ahol a fiúkról láthatsz képeket stúdiómunka közben, de a közös kikapcsolódásaikat is megosztották. 

zenekar, AI
A négy srác igazi jó barátnak tűnik, akik sok időt töltenek együtt a zeneszerzés mellett
Forrás: Instagram/thevelvetsundownband

Egy valami lett azonnal gyanús a követők számára, hogy a képeken erőteljesen látszik, hogy a mesterséges intelligencia alkotta őket. Persze feltehetően a rajongók úgy voltak vele, hogy biztos csak humoros pasik, akik átdolgozták a fotóikat az AI-jal

A megdöbbentő bejelentés a zenekarról

Pár nappal ezelőtt azonnal minden tisztázódott. Megjött a bejelentés a Spotifyon: a banda nem létezik, vagyis az album egy emberi irányítás alatt létrehozott AI-zene. Azonnal beindultak a zenei producerek a közösségi médiában, és most azt találgatják, és elemzik, hogyan sikerült ezeket az albumokat összehozni. Arról nincs információ, és továbbra is rejtély, hogy ki vagy kik állnak a projekt hátterében. A titokzatos emberi irányítók annyit fűztek hozzá, hogy a céljuk az volt, hogy provokáljanak, és hogy görbe tükröt tartsanak a társadalom számára, valamint, hogy megkérdőjelezzék a zene jövőjét a mesterséges intelligencia betörésével - írja a New York Post.

Az utóhatás

A rockzenekar nem áll le, hamarosan érkezik a harmadik albumuk. A rajongók nem csalódtak, és volt, akik viccesnek találták az ötletet, és a kommentekben már a 0-1 számokból álló programnyelven írnak véleményeket. Sokakat pedig egyáltalán nem érdekel, hogy AI áll a zenék mögött, mert ők egyszerűen csak szeretik ezt a stílust. Akiket foglalkoztathat a nagy bejelentés, az a Spotify és a Youtube platformok lehetnek. A Youtube hamarosan szigorít, és nem engedi a jogdíjakból vagy a hirdetésekből származó bevételszerzést a mesterséges intelligencia alapú zenei produkcióknak.

 

5 dolog, amit soha ne kérdezz meg az AI-tólÚton az első AI-baba: megtörtént az első megtermékenyítés a mesterséges intelligencia segítségévelA súlyosan beteg Ozzy Osbourne elköszönt a rajongóktól - Búcsúkoncertet adott a Black Sabbath

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.