Ozzy Osbourne 2025. július 22-én hunyt el, mindössze tizennégy nappal a Back to the Beginning című búcsúkoncert után, amelyet szülővárosában, Birminghamben adott. Fia, Jack Osbourne a saját YouTube-csatornáján közzétett videóban idézte fel, mit élt át, amikor megtudta, meghalt az édesapja.

Forrás: Getty Images North America
Jack Osbourne apja, Ozzy Osbourne haláláról: „Oké, már nem szenved”
„Volt egy olyan érzésem, hogy: Oké, már nem szenved. Nem küzd. Ez is valami, tudod? Bárcsak még itt lenne, bárcsak még velünk lenne” – mondta Jack és hozzátette, apja hosszú ideje nagyon rosszul volt már, és ez a koncerten is látszott: „Nehéz volt neki. Azt hiszem, ezt látták az emberek a koncerten is, de senki sem számított rá, hogy ilyen gyorsan meghal” – tette hozzá. Elmondta, Ozzy nagyon boldog volt, hogy még utoljára színpadra állhatott: „Annyira örült, hogy megcsinálta a műsort, izgatottan várta, hogy élete következő szakaszába léphessen, és több időt tölthessen Angliában a családjával.”
Így tudta meg, hogy meghalt az apja
„Hajnali 3:45 körül Los Angelesben arra ébredtem, hogy kopognak a házam ajtaján. Egy körülbelül 30 éve a családomban dolgozó alkalmazott kopogott az ajtómon, és amikor kinéztem az ablakon, és megláttam, hogy ő az, tudtam, hogy valami rossz történt. Közölték velem, hogy apám elhunyt” – idézi Jacket a Daily Star.
„Nemcsak az apám, a kollégám is volt”
A zenész fia az Egyesült Királyságba utazott, hogy részt vegyen apja temetésén és a birminghami felvonuláson, ahol rajongók ezrei gyűltek össze a Black Sabbath-hídnál. Jack a búcsú alkalmával Keanu Reevestől idézett: „Van egy interjú Keanu Reevesszel. Valami esti talkshow-ban vagy ilyesmiben szerepel, és megkérdezték tőle: Szerinted mi történik, amikor meghalsz? Keanu Reeves válasza így hangzott: Nem tudom, mi történik, amikor meghalsz, de azt tudom, hogy azoknak hiányzol a legjobban, akik szeretnek téged. Ezt nagyon átéreztem. Ozzy nemcsak az apám, a kollégám is volt. Olyan sok mindenben dolgoztunk együtt” – mondta Jack és arról is beszélt, milyen volt közös életük apjával a közelmúltban: „Nemrég költöztem, volt egy időszak, amikor ingáztam a régi és új ház között, majd visszaköltöztem hozzá, szóval ő volt a lakótársam a harmincas éveim végén, és ez fantasztikus volt.”


