Jósnő érkezett a Megasztár 8. évadának 2. válogatójára. Christin Schultz azonban nem a hangjával akarta lenyűgözni a zsűrit, inkább a várható jövőjükről beszélt nekik. Tóth Gabi és Herceg Erika arra volt kíváncsi, hogy miként állnak a gyerekáldás terén. Meg is kapták a választ.
A Megasztár 8. évadában feltűnt jósnő a produkciója után a zsűritagoknak gyertyákat osztott ki és azt is elmondta, melyiküknél érez gyermekáldást. Elárulta, Curtisnek később még lesz egy gyereke, Marics Petinek két fiút jósolt, és azt is elmondta, Tóth Gabinak kisfia, Herceg Erikának kislánya születik nemsokára. Utóbbi, a jóslat hallatán sírva is fakadt: „Nem beszélek én erről nagyon, de...” – mondta elcsukló hangon.
„32 éve vagyok tisztánlátó, amit egy szörnyű balesetnek köszönhetek, de tény, hogy már a dédszüleim is fogékonyak voltak erre, és több felmenőm is rendelkezett ezzel a képességgel” – árulta el a Ripostnak a jósnő. „Óvodás koromban elütött egy autó, tizenegy nap kóma után úgy ébredtem, hogy láttam és megéreztem olyasmiket, amit mások nem… Azóta sok csoda van az életemben” – tette hozzá.
„Gabinál érzem a gyermekáldást. Úgy érzem, kisfia lesz, méghozzá hamarosan. Idén már nyilvánvalóan nem születik meg, de jó esélyt látok rá, hogy jövőre megszületik” – osztotta meg megérzéseit a Megasztár jósnője.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.