Isabelle Tate október 19-én békésen, álmában hunyt el. A család a közleményében a halál okát nem hozta nyilvánosságra. Isabelle Tate tinédzserkora óta egy súlyos, progresszív neuromuszkuláris betegséggel élt, nem tudni, hogy halála ezzel van-e összefüggésben.

Forrás: Shutterstock
Isabelle Tate még megmutathatta magát színésznőként
A TMZ információi szerint Isabelle Tate Charcot-Marie-Tooth szindrómában, egy ritka, progresszív neuromuszkuláris betegségben szenvedett, amely kerekesszékhez kötötte. A betegség leginkább a lábakat érinti, de a belső szerveket, például a tüdőt és a szívet is érintheti. A betegség miatt Tate gyakorlatilag feladta a színészettel kapcsolatos álmait, egészen addig, amíg meg nem kapta első televíziós szerepét a 9-1-1 című sorozat spin-offjában.
A 9-1-1 Nashville két epizódjában Julie karakterét formálta meg.
A produkcióban nyújtott alakítása után sokan a jövő egyik feltörekvő tehetségének tartották.
Mindig ő volt a társaság középpontja
„Isabelle tele volt tűzzel, soha nem keresett kifogást, és sosem engedte, hogy betegsége meghatározza őt. Szerette a zenét, gyakran írt és vett fel dalokat a barátaival – néhányat közülük meg is osztott. Mindennél jobban szerette a családját, a barátait, és mindig ő volt a társaság középpontja. Legjobb barátnője a testvére volt, édesanyja pedig halála napjáig tartotta benne a hitet” − búcsúznak tőle.


