Teri Hatcher a szexuális felvilágosítás fontosságára buzdította a mai fiatalokat. A színésznő egy podcast beszélgetés során arról beszélt, hogy a középiskolás éveiben még nem volt lehetőség rá, hogy releváns információt gyűjthessenek a védekezésről, vagy a nemi betegségekről, így sokkal kockázatosabb volt nemi életet élni, mint manapság. Éppen ezért fordulhatott az elő, hogy a színésznő éveken át kísértette a sorsot, mire tisztába került azzal, hogy hogyan is lehet biztonságos úton szerelmeskedni.

Forrás: Getty Images Europe
Teri Hatcher középiskolásként veszítette el a szüzességét
A Született feleségek sztárja a Desperately Devoted podcastjában vendégeskedett a héten, és ott korábban nem ismert információkat osztott meg a magánéletéről, és arról, hogy milyen volt az első szexuális élménye.
Annyira fiatal és tapasztalatlan voltam, hogy még azt sem tudtam, hogy mi az az óvszer. Tinédzser voltam, és csak szerettem volna kipróbálni milyen a szex. A szüleim vízágyában történt a dolog. Nem használtunk óvszert, és nem tudom, hogy egyáltalán a partneremnél volt-e akkor ilyesmi - idézte a 60 éves színésznő szavait a PageSix. Teri Hatcher arról is beszámolt, hogy szinte csak a szerencsének köszönheti, hogy nem esett teherbe, és nem kapott el semmilyen nemi betegséget.
Szerencsésnek tartom magam, hogy minden probléma nélkül megúsztam, és most itt tudok előttetek állni és megosztani a tapasztalataimat. Évekkel később találtam csak egy óvszert a szüleim fiókjában, és akkor tudtam meg, hogy hogyan lehet biztonságosan szexelni
- árulta el a színésznő. Hatcher felhívta rá a figyelmet, hogy manapság már sokkal könnyebb információt kérni és kapni a szexuális felvilágosítás terén, és mindenkit arra buzdít, hogy merjenek kérdezni és utánajárni a dolgoknak, mert akkor minimálisra csökkenthetik a betegségek, és a nem kívánt terhességek számát.


