feldolgozás pornó bemutató De Sade márki szexrabszolga alternatív színház nyolcvanas évek
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Sade márki felkapott pornóregényét, a Justine-t állította színpadra a Trafó Színházban a FÜGE (Függetlenül Egymással) társulat. A téma mellett a feldolgozás is figyelemre méltó: a nyolcvanas évek slágereire éneklik el a szerencsétlen, bajba kevert ártatlan lány történetét.

A konfliktus röviden: van két árva lánytestvér, akiket 18 évesen kitesznek a kolostorból. Egyikük prostituáltnak áll, a másik - Justine - viszont erényes akar maradni, dolgozna, de csupa olyan munkaadót talál, aki vele végeztetné el a piszkos munkát. Lopnia, majd gyilkolnia kellene - és bár egyiket sem teszi meg, mégis őt találják bűnösnek az elkövetett gaztettekért. Már a halálos ítélet is megvan, amikor egy kolostorba menekül, ahol ő válik a szerzetesek szexrabszolgájává két teljes éven át. Majd indulhat a bitófa alá, ahonnan befolyásos úrnővé vált - egykor prosti - nővére szabadítja ki, így végül életét nem, csak a hitét veszti el.

Sade világa maga a totál kiábrándultság: egyetlen pozitív érték sem nyeri el jutalmát, és a vétkesek helyett az ártatlanok bűnhődnek. Sikerre csak a prostitúció vezet, de minimum meg kell lopni másokat. Egyetlen apró emberi érték kerülte el Sade márki figyelmét - s így bent felejtette darabjában -, ez pedig a testvéri szeretet. Ezért ha a darab pozitív üzenetét szeretnénk megtalálni, hát ebben lelhetjük meg: ha nagyon nagy bajban vagy, de van testvéred, akkor megmenekülsz.

Kattints a képre a galériáért! Fotó: Hámori Zsófia/Life.hu

A feldolgozás képi világa káprázatos. Díszletként három sorban zsinórfüggöny-falakat függesztettek fel, erre képeket vetítenek a történet illusztrálására. Ezek között mozognak a színészek, ezért részben takarásban láthatjuk az akciókat. Egy kicsit arra utalva, hogy nem láthatunk tisztán a körülöttünk zajló dolgokban. A színészi munka ugyancsak kiváló, hiszen a tehetséges fiatal színészek végigéneklik és -mozogják a darabot, mégsincs egyetlen hamis vagy elfulladó hang, egyetlen pontatlan mozdulat sem.

Meglepően találónak éreztem a feldolgozás vezérfonalát: hogy ugyanis Sade márki értékvesztett világa - XV. Lajostól a jakobinus diktatúrán át Napóleonig - pontosan olyan, mint az európai nyolcvanas évek: felpuhuló diktatúrákkal és nyugati értékválsággal, túl a szexuális forradalmon.

Kattints a képre a galériáért! Fotó: Hámori Zsófia/Life.hu

Alternatív színházba járni többek között azért érdemes, mert gyakran bátrabban nyúlnak a klasszikus művekhez: friss gondolatot visznek a rendezésbe, látványvilágba, néhol a színészi munkába is, és ez minden esetben megmozgatja a fantáziánkat. Bár a Justine legközelebb tavasszal érkezik a Trafóba, érdemes addig is kísérletezgetni a többi előadással. Izgalmas felfedezés lesz!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.