Szirénázó rendőrautók jelentek meg a Viszkisnél

Forrás: TV2 -
pénztárca viszkis rabló sziréna Viszkis Ambrus Attila rendőr
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Ambrus Attila igencsak leizzadt, amikor a zsaruk megálltak a háza előtt, és őt keresték.

Az egykori viszkis rabló ma már kerámiák készítéséből keresi a kenyerét. Nemrég azonban ismét a rendőrökkel találta szembe magát - ám ezúttal segíteni érkeztek hozzá.

Forrás: TV2

„Hihetetlen történetet mesélek. Tegnap éjszaka szirénázó rendőrautó állt meg a ház előtt, ahol lakom. A riasztó is bekapcsolt, én meg leizzadtam, mint régen. A rendőrök kedvesek voltak és azt mondták, csak értesíteni akarnak, hogy meglett a tárcám, mehetek érte. Előző nap elvesztettem a pénztárcámat az összes iratommal, bankkártyával (mert már így veszek ki pénzt a bankból), és nem kevés pénzzel, mert éppen aznap fizettek ki. Egy üzenetet kaptam hozzá. Az, hogy ez megtörtént ma Magyarországon, nem érdekes, hogy velem, szerintem mindent felülír. Minden benne volt, az iratok, a pénz, a szerencse 1 dollárosom. És amíg vannak ilyen emberek, addig érdemes hinni, hogy léteznek jó dolgok, itt nálunk is" – írta Attila, aki egy vicces üzenetet is küldött a jószándékú megtalálónak.

„Szeretném meghálálni és megköszönni az "őrangyalaimnak" személyesen is, örülnék, ha jelentkeznének és nagyon köszönöm. (Megtanítom őket bankot rabolni. Na jó, csak vicceltem.)"

Shakirát gyalázták egy futballmeccsenhttp://www.life.hu/sztarok/20160114-shakira-enekesnot-gyalaztak-ferje-gerard-pique-futballmeccsen.htmlFocista férje, Gerard Piqué miatt kapott kemény beszólást a világhírű énekesnő. TV + SztárokMark Zuckerberget nehezen viselik a szomszédjaihttp://www.life.hu/sztarok/20160114-mark-zuckerbert-a-facebook-elso-emberet-nehezen-viselik-a-szomszedjai.htmlA Facebook atyja hatalmas autóival össze-vissza parkol, ezzel pedig magára haragította a szomszédokat. TV + Sztárok--Obertauernben száguldottak az ÉNB sztárjaihttp://www.life.hu/sztarok/20160114-lali-es-gabor-az-rtl-klub-ejjel-nappal-budapest-sztarjai-obertauernben-sieltek.htmlIsmét meghódították a hegyeket az Éjjel-Nappal Budapest című sorozat sztárjai, Lali és Gábor. TV + Sztárok--Baukó Éva: „Ha én egyszer kinyitnám a számat"http://www.life.hu/sztarok/20160114-bauko-eva-a-tv2-edes-elet-sztarja-ismet-szokimondo-sorokkal-rukkolt-elo-kozossegi-oldalan.htmlAz Édes Élet sztárja ismét kifakadt közösségi oldalán: állítólag olyan dolgokat tud a magyar celebekről, ami borítaná a bilit a sztárvilágban. TV + Sztárok--Harsányi Levente különleges meglepetéssel kedveskedett Ganxstánakhttp://www.life.hu/sztarok/20160113-harsanyi-levente-az-mtva-a-dal-musorvezetoje-kulonleges-meglepetessel-kedveskedett-ganxsta-zoleenak.htmlA Dal 2016 műsorvezetője egy dalszöveggel köszöntötte az 50 éves Ganxsta Zoleet. TV + SztárokFotó: Hámori Zsófia/Life.huLuxuskörnyezetben dolgozik Debreczeni Zitahttp://www.life.hu/sztarok/20160112-debreczeni-zita-modell-fotos-luxuskornyezetben-dolgozik-egy-gyonyoru-muteremben.htmlA modell, aki már profi fotóssá képezte magát, egy gyönyörű stúdióban villogtathatja a vakuját. TV + Sztárok--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.