Megszólalt a közmédiától távozó Csiszár Jenő

2016.07.02. 06:37

Ahogy az MTVA közleménye nyomán mi is megírtuk, Csiszár Jenő, a Duna Műsorszolgáltató Zrt. szórakoztató főszerkesztőségének vezetője június 30-i hatállyal közös megegyezéssel távozott a közmédiától.

Az MTVA közleménye szerint az ismert rádiós és televíziós szakember a következő hónapokat családja és gyermekei körében, pihenéssel tölti.

"A Duna Műsorszolgáltató Zrt. és az MTVA ezúton is köszöni Csiszár Jenő munkáját, egyben sok sikert kívánunk neki évtizedes szakmai karrierjének folytatásához" - írták a közleményben. 

 "A közlemény szövege korrekt, minden mondatát tudom vállalni, és nem szeretnék hozzáfűzni semmit. Jelenleg a Balatonon hajózom, Szigligetnél vagyok a családommal, terveim szerint velük töltöm a nyarat" - nyilatkozta a távozása hírével kapcsolatban Csiszár, de arra nem kívánt válaszolni, hogy önszántából távozott-e.

Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

A Bors arról kérdezte Csiszárt, igaz-e a hír, hogy besokallt. „Ez így nem helytálló, de azért köszönöm az érdeklődést. Tény, hogy tegnapelőttől közös megegyezéssel már nem dolgozom a közmédiában. Közszereplőként hozzászoktam, ilyenkor elindulnak vad sztorik, hogy kirúgták, elege lett, felmondott stb. Pedig ahogy a pályafutásom során már többször, most is csak annyi történt, hogy az életem következő ciklusában másképp és máshol képzelem el a mindennapjaimat. Ebben most is partner volt a munkaadóm. Vallom, hogy az embernek időről időre meg kell újulnia, ehhez pedig váltani is kell” - nyilatkozta

 

Csiszár JenőközmédiaMTVA