színésznő házasság Sandra Bullock
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Sandra Bullock másfél éve van együtt Bryan Randall fotóssal, és a hírek szerint már az esküvő is szóba került. Ám ennek a színésznő szerettei a legkevésbé sem örülnek, főleg miután durva dolgok derültek ki Bryan múltjáról.

Mint kiderült, Sandra Bullock barátját, Bryan Randallt többször is őrizetbe vették, ráadásul ilyen esetekben

rendszeresen akadályozta a bíróság munkáját.

1988-ban például ittasan és bedrogozva vezetett, ekkor 4 napra börtönbe csukták, két évvel később pedig szintén részegen szétvert egy hotelszobát, 2012-ben pedig a szomszédja jelentette fel garázdaságért.

Sandra Bullock és a barátja, Bryan Randall elmentek fagyizni, persze ebből a színésznő kisfia sem maradhatott ki, így vitték Samuelt is Forrás: NORTHFOTO/AKM Images / GSI Media/Spot

"Biztos vagyok benne, hogy Skylar lányom akkor fogant, amikor LSD hatása alatt voltam" - mesélte egyszer a fotós, és már ez a kijelentés is okot ad arra, hogy

Sandra barátai joggal féltsék a színésznőt.

"Sandra édesanyja, Helga a barátnőm volt, ezért tudom mit mondana. Imádták egymást a lányával, és Helga a legjobbat akarta neki. Sandrának nem szabad hozzámennie ehhez a férfihoz! Szegénykém nem hoz túl jó döntéseket, ha férfiakról van szó...Korábban ez még belefért, de most sikeres színésznő, és két kisgyermek anyja: nem szabad kockára tennie mindezt" - mondta Geraldine Filbi,

aki pótanyaként félti a sztárt.

Forrás: AFP/Valerie Macon/Valerie Macon

De nem csak Geraldine, hanem Sandra menedzsere is könyörög a színésznőnek, hogy kössenek házasági szerződést, és vegyék bele, hogy ha Bryan félrelép, vagy bántalmazza, akkor egy fillért sem kaphat - írja a hot! Magazin.

Leonardo DiCaprio édesanyja most tényleg felkötheti a gatyájáthttp://www.life.hu/sztarok/20160804-a-vilagsztar-leonardo-dicaprio-edesanyja-felkotheti-a-gatyajat.htmlKöztudott, hogy Leonardo DiCaprio szereti a változatosságot, már ami a magánéletét illeti, ám kapcsolatai legtöbbször csupán tiszavirág életűek. Leo saját elmondása szerint is édesanyját keresi a nőkben. Ezt és a színész párkapcsolatait is górcső alá vettük. TV + SztárokAFPFésűs Nelly kemény időszakon megy keresztülhttp://www.life.hu/sztarok/20160803-fesus-nelly-nagyon-kimerult.htmlElképesztően sokat dolgozik Fésűs Nelly az idei nyáron. Alig tudott pár napot pihenni a Balatonon. Nem csoda, ha fáradt és kimerült, ráadásul ezt még tetőzi, hogy 13 éves kislánya nemrég ismét kórházba került. TV + SztárokOrigoHódi Pamela rablás áldozata lett - Végre előkerült a táskájahttp://www.life.hu/sztarok/20160803-elokerult-hodi-pamela-taskaja.htmlBerki Krisztián a közösségi oldalán köszönte meg, hogy elkapták azt a tettest, aki hetekkel ezelőtt ellopta kedvese táskáját. TV + SztárokOrigoSzexi táncot lejtett egy Victoria's Secret modell Lewis Hamiltonnakhttp://www.life.hu/sztarok/20160803-lewis-hamilton-erotikus-tancot-kapott-egy-barbadosi-istennotol.htmlMég a küldföldi lapok is megemlítették, hogy Lewis Hamilton pár hete még Palvin Barbival flangált Budapesten, a napokban pedig már a szupermodell Chanel Iman lejtett neki szexi táncot. TV + Sztárok--Iszak Eszti tánca Ibizán is hódíthttp://www.life.hu/sztarok/20160802-iszak-eszti-megmutatta-hogyan-is-kell-razni-azt-a-popot.htmlA Viva műsorvezetőjének végre valóra vált egy álma: eljutott a spanyol partiparadicsomba, Ibizára, ennek örömére pedig lejtett egy szexi táncot is. TV + SztárokOrigoKiss Ramóna: "Nem érdekelnek a gazdag és híres férfiak!"http://www.life.hu/sztarok/20160802-kiss-ramonat-humorral-lehet-levenni-a-labarol.htmlA hétfő reggeli Morning Show-ban Rákóczi Feri és Vadon Jani azt találgatta, mivel is lehet meghódítani Kiss Ramóna szívét. Bár rengeteg telefonáló harcolt a Barátok közt színésznőjének kegyeiért, végül egy szerény srác nyert, aki egy saját verssel rukkolt elő. TV + Sztárok--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.