Bereczki retteg attól, hogy elveszíti egyik legféltettebb kincsét

Fotó: Margitay Klára/Life.hu -
Bereczki Zoltán interjú félelem
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Bereczki Zoltán az egyik legszebb hangú színész-énekes, aki már kimagasló kaméleoni képességeit is megcsillogtatta a Sztárban sztár című műsorban, ahol most a zsűriszékben foglal helyet. Ki gondolná, hogy a karrierje csúcsán lévő művész retteg bármitől is?

Minden énekes rémálmodik azzal, hogy elveszíti a hangját és nincs tovább. Bereczki Zoltánnak is vannak ezzel kapcsolatos félelmei, ugyanis

retteg attól, hogy egyszer majd nem tud énekelni.

Elmondása szerint nem tudja, hogy mit kezdne a helyzettel, ha egyszer csak nem tudna már színpadra állni, de mindig gondolkozik a B terven.

" Nem tudom, mit csinálnék ha azt mondanák, hogy többet nem énekelhetek. Vagy ha olyan sérülést szenvednék, amitől nem tudok színpadra állni. Nem tudom, mihez kezdenék, de arra szoktam jutni, hogy tanítani nagyon szerettem. Élveztem, amikor felkértek kurzusokra, és musicalszínészetet oktathattam. Dalt elemeztünk. Színésztábort is csináltunk." -mesélte a hot! Magazinnak a színész.

Fotó: Margitay Klára/Life.hu

A civil munkától sem riadna vissza a sztár, ugyanis annak idején szülei üzletében is dolgozott.

"Farmerboltban árultam, élveztem egy ideig, aztán azt éreztem, hogy nem ez az utam. De megtanultam annyira a szakmát, hogy

amikor belépett egy ember, már tudtam, hogy mekkora a derékbősége, a lábhossza, és hogy milyen nadrág áll jól neki.

Aztán apunak volt videótékája, ahová hetekig nem jött be senki. Majd addig csináltuk, hogy már lehetett is nyitni a következő tékát. Ezt is éleveztem, de

amikor már láttam, hogy jól megy, ezt is toltam el magamtól"

- magyarrázza Zoli.

Az énekes szerint nem veszne el akkor sem, ha többé nem csinálhatná amit szeret, abban viszont biztos, hogy folyamatosan emésztené magát és már nem lenne ugyanaz az ember többé.

Így reagált Brad Pitt válására Jennifer Anistonhttp://www.life.hu/sztarok/20160921-jennifer-aniston.htmlBombaként robbant a hír kedd délután, hogy Angelina Jolie és Brad Pitt válnak. Bátran kijelenthetjük, hogy az egész világ döbbenten vette tudomásul a hírt. Még a világsztárok sem jutottak szóhoz. TV + Sztárok--Vajon Katának szól Hajdú Péter titokzatos üzenete?http://www.life.hu/sztarok/20160921-hajdu-peter-facebook-oldalan-uzent-de-kinek.htmlHajdú Péter és Sarka Kata zátonyra futott házasságáról szinte minden információt tudunk már. Az viszont egyelőre nem tisztázott, kinek üzent legutóbbi Fabecook-posztjában Péter. TV + SztárokOrigoEz aztán a szerelmi vallomás: Ilyen romantikus Berki Krisztiánhttp://www.life.hu/sztarok/20160921-berki-krisztian-romantikus-szerelmi-vallomast-tett-hodi-pamelanak.htmlBerki Krisztián és Hódi Pamela szerelmének története ki tudja, hányadik felvonásnál tart már... most éppen őrülten szerelmes korszakukat élik. TV + SztárokOrigoA bíróság döntött! Megvan ki a felelős Whitney Houston lányának haláláérthttp://www.life.hu/sztarok/20160921-megvan-ki-a-felelos-bobbi-kristina-brown-halalaert.htmlWhitney Houstont lánya is követte a halálba 2015. július 26-án. Bobbi Kristina Brown-ra kísértetiesen hasonló körülmények között találtak rá, mint korábban legendás édesanyjára.TV + Sztárok--Pásztor Anna lehallgatta az alvilágothttp://www.life.hu/sztarok/20160920-pasztor-anna-19-evesen-az-alvilag-tagjait-hallgatta-le-bedrotozva.htmlPásztor Annáról tudtuk, hogy extrém és bevállalós, azt viszont eddig nem, hogy mennyire vakmerő is. TV + SztárokOrigoEz már minden határon túl megy! VV Mici pusztítóan viselkedetthttp://www.life.hu/sztarok/20160920-vv-mici-undoritora-itta-magat-vonaglott-es-dulongelt-az-este-folyaman.htmlHa bárki elhagyja magát és részegen esik-kel, már önmagában undoritó és kellemetlen dolog, ha pedig mindezt egy nő teszi, arra már szavak sincsenek... TV + SztárokOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.