Ilyen sármos férfi lett a világ legismertebb csecsemőjéből

Forrás: Facebook/Spencer Elden -
album Nirvana Nevermind borító
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Világslágerek szerepelnek a Nevermind című albumon, aminek még a borítója is ikonikussá vált: egy meztelen kisfiú úszkál rajta, akiből mára igazán sármos férfi lett.

25 évvel ezelőtt készítettek Spencer Eldenről egy fotót, amire természetesen ő egyáltalán nem emlékszik, ugyanis akkor még csecsemő volt. A szülei meséltek róla neki, de a fénykép elkészítésekor még ők sem tudhatták, mihez is adják csemetéjüket: a Nirvana Nevermind albumának borítójához!

Forrás: Facebook/Spencer Elden

Pontosan ez az az album, ami meghozta a Nirvana számára az áttörést, 1991 karácsonyára hetente 400 ezret adtak el belőle az Egyesült Államokban, azaz ennyien látták Spencer Eldent is meztelenül. A szülei elbeszélése alapján hallotta csak a fénykép elkészítésének történetét. A család 56 ezer forintnyi dollárt kapott a fotóért cserébe, amit egy kaliforniai uszodában készítettek el. Eden édesapja egyébként ismerte a fényképészt, ezért éppen az ő gyermeküket kérték „kölcsön”.

Puskás Peti: „Gyorsan tűnnek el emberek ebben a szakmában”http://www.life.hu/sztarok/20160923-puskas-peti-interju-nem-hakni-kiralyt-akar-talalni-az-x-faktorban-komoly-enekest-keres.htmlA fiatal énekes mindössze 20 éves volt, amikor bekerült a tehetségkutatók pörgős világába. Az elmúlt években sikert sikerre halmozott, és ma már nemcsak énekesként, hanem színészként is helytáll a színpadon. Idén az X-Faktor mentoraként tér vissza a képernyőre. Elmondása szerint nem haknikirályt, hanem egy igazi tehetséget keres. Hogyan? A vele készült interjúból megtudhatod. TV + Sztárok--Hazugságvizsgálatnak is alávetné magát Brad Pitthttp://www.life.hu/sztarok/20160926-brad-pitt-vissza-akarja-kapni-angelinat-meg-hazugsagvizsgalat-ala-is-vetne-magat.htmlMúlt héten bombaként robbant a hír, hogy Angelina Jolie és Brad Pitt elválnak. Az egész világot megrázta a tény, hogy az egykori hollywoodi álompár már nem együtt tervezi a jövőt. Illetve ez csak Angelinára igaz, ugyanis Brad a hírek szerint kétségbeesetten próbálkozik megmenteni kapcsolatát a színésznővel. TV + Sztárok--Kitört a háború Norbi és Majka között: nem kímélik egymást!http://www.life.hu/sztarok/20160926-kitort-a-haboru-majka-es-norbi-kozott-ozd-miatt-nem-kimelik-egymast-facebookon-uzengetnek.htmlNorbi kapott hideget-meleget azért, mert azt merte mondani, hogy legutóbb hiába volt tengerparton nyaralni, a hely hangulata őt inkább Ózdra emlékeztette. Ezért Majka is kiosztotta a fitneszgurut, az alapos válasz sem váratott sokat magára, de Majkát sem kell félteni, a viszontválasz is megérkezett. TV + Sztárok--Hajdú Péter ezzel lepte meg feleségét a születésnapján http://www.life.hu/sztarok/20160926-hajdu-peter-100-szal-rozsaval-ajandekozta-meg-a-feleseget-sarka-katat.htmlSarka Kata nem Hajdúval ünnepelte a születésnapját. Ám a hírekkel ellentétben egy csodás ajándék mégis érkezett a műsorvezetőtől. TV + SztárokOrigoÉrettségire gyúr Pumped Gabo!http://www.life.hu/sztarok/20160926-erettsegit-akar-szerezni-es-a-mediaban-elhelyezkedni-pumped-gabo.htmlAz eddig a tánccal és testépítéssel foglalkozó Gabo most komolyabban akarja venni az életet! Érettségizni akar és a médiában dolgozni! TV + Sztárok--Nővé akarja műttetni magát egy magyar hírességhttp://www.life.hu/sztarok/20160926-nove-akarja-muttetni-magat-egy-magyar-ferfi-hiresseg-rossz-testbe-szuletett.htmlNehéz helyzetben vannak azok az emberek, akik úgy érzik, rossz testbe születtek. Így élt eddig az a magyar híresség is, aki bár külsőleg férfi, ő mindig is nőnek érezte magát. TV + SztárokOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.