Hazugságvizsgálatnak is alávetné magát Brad Pitt

Forrás: AFP -
Brad Pitt válás Angelina Jolie
Múlt héten bombaként robbant a hír, hogy Angelina Jolie és Brad Pitt elválnak. Az egész világot megrázta a tény, hogy az egykori hollywoodi álompár már nem együtt tervezi a jövőt. Illetve ez csak Angelinára igaz, ugyanis Brad a hírek szerint kétségbeesetten próbálkozik megmenteni kapcsolatát a színésznővel.

Néhány napja a fél világot sokkolta a tény, hogy Angelina Jolie beadta a válókeresetet és többé nem kíván Brad Pittel együtt élni, sőt a gyerekeket is kizárólag magának akarja. Állítólag az utolsó csepp a pohárban Brad repülőgépes őrjöngése volt, ahol

a személyzet állítása szerint drogosan és ittasan megütötte legnagyobb fiukat,

Maddoxot Az ügyben még az FBI is nyomoz, ami jelenleg is folyamatban van. A gép fedélzetén kamerák vannak, úgyhogy az igazság hamarosan kiderül majd. Állítólag nincs jele bántalmazásnak a vizsgált felvételeken, de megerősítés még nem történt erre vonatkozóan.

Forrás: AFP

A Daily Star értesülései szerint

Brad Pitt kétségeesetten meg akarja menteni házasságát

és hajlandó lenne hazugságvizsgáló alá is vetni magát annak érdekében, hogy kiderüljön: nem csalta meg feleségét Marion Cotillard színésznővel a Szövetség című film forgatásán.

A megcsalást a francia színésznő is több ízben tagadta,

sőt a kirobbant botrány közben jelentette be, hogy második babáját várja férjétől, akivel 7 éve boldogságban és szerelemben élnek. Angie úgy tűnik mégsem nyugodott meg és továbbra is hajthatatlan, Bradnek pedig az fáj a legjobban, hogy a színésznő nem engedi meglátogatni még gyerekeit sem, már napok óta.

A színész még Angelina Jolie édesapját, Jon Voight-ot is felkereste, hogy közbenjárjon lányánál és helyre tudják hozni a kialakult helyzetet.

Bódi Sylvi olyat mutatott, mint még soha! Átváltozott a modellhttp://www.life.hu/sztarok/20160923-bodi-sylvi-sellolanykent-mutogatta-magat-a-rudon.htmlAz egykori playmate ezúttal nem az óceán partról posztolt fotót közösségi oldalára, hanem kedvenc rúdja mellől... TV + Sztárok--Félti vagyonát a házasságtól Amerika leggazdagabb nőjehttp://www.life.hu/sztarok/20160923-oprah-winfrey-felti-vagyonat-a-hazassagtol-ezert-nem-megy-ferjhez-mar-30-eve.htmlOprah Winfrey Amerika egyik leggazdagabb és legmegbecsültebb híressége. Talkshow-jával és legendás jótékonykodásaival kivívta a fél világ tiszteletét. Ami pedig az anyagi helyzetét illeti, mondjuk úgy, ha még 6 élete lenne sem kellene többé dolgoznia, akkora vagyona van a hírességnek. Nem csoda hát, hogy így félti....TV + Sztárok--Bereczki retteg attól, hogy elveszíti egyik legféltettebb kincséthttp://www.life.hu/sztarok/20160922-bereczki-zoltan-retteg-attol-hogy-egyszer-elvesziti-a-hangjat.htmlBereczki Zoltán az egyik legszebb hangú színész-énekes, aki már kimagasló kaméleoni képességeit is megcsillogtatta a Sztárban sztár című műsorban, ahol most a zsűriszékben foglal helyet. Ki gondolná, hogy a karrierje csúcsán lévő művész retteg bármitől is?TV + Sztárok--A bíróság döntött! Megvan ki a felelős Whitney Houston lányának haláláérthttp://www.life.hu/sztarok/20160921-megvan-ki-a-felelos-bobbi-kristina-brown-halalaert.htmlWhitney Houstont lánya is követte a halálba 2015. július 26-án. Bobbi Kristina Brown-ra kísértetiesen hasonló körülmények között találtak rá, mint korábban legendás édesanyjára.TV + Sztárok--Ez már minden határon túl megy! VV Mici pusztítóan viselkedetthttp://www.life.hu/sztarok/20160920-vv-mici-undoritora-itta-magat-vonaglott-es-dulongelt-az-este-folyaman.htmlHa bárki elhagyja magát és részegen esik-kel, már önmagában undoritó és kellemetlen dolog, ha pedig mindezt egy nő teszi, arra már szavak sincsenek... TV + SztárokOrigoFriderikusz állítólag még mindig tartozik Hajdúnak - megszólalt a tévéshttp://www.life.hu/sztarok/20160920-friderikusz-meg-nem-fizetett-hajdunak-a-teves-megszolalt.htmlHajdú Péter és Friderikusz Sándor együtt dolgoztak az Összezárva Friderikusszal című Tv2-es produkcióban. A tévéslegenda hirtelen távozása miatt több millió forinttal tartozik Hajdúnak, de még nem törlesztette adósságát. TV + SztárokOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.