Milliókat bukott Tóth Gabi azzal, hogy nem nyerte meg A Dalt

Forrás: A Dal / Facebook -
Tóth Gabi Totova pénz veszteség A Dal
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Több milliót bukik Tóth Gabi, mert nem nyerte meg A Dalt. Csapatával mindent egy lapra tettek fel, Pápai Joci azonban keresztülhúzta a számításaikat. 

Tóth Gabi az év elején jelentette be, hogy alkotói szabadságra megy, nem koncertezik egy darabig, helyette új projektjével foglalkozik, új stílusban ír dalokat. A Dal című műsort nagyon meg akarta nyerni a Hosszú idők című szerzeményével, szeretett volna kiutazni az Eurovízióra. Ez azonban nem sikerült neki, a nézők és a zsűri is Pápai Jocit találták a legjobbnak, Gabi a legjobb négy közé sem került. Az énekesnő és csapat rengeteg pénztől esik most el.

Tóth Gabi sok pénzt bukik Forrás: A Dal / Facebook

"Mindent egy lapra tettek fel, a színpadi jelenlétbe és a dalhoz készült klipbe összesen beleöltek legalább hatmillió forintot, amely megtérült volna, ha Tóth Gabi kijut. Hiszen a verseny éppen májusban, a visszatérés előtt van, így Gabi magyar indulóként nagyon komoly marketinget kapott volna, amellyel megalapozhatta volna a Totova-projekt indulását" – jelentette ki egy szakember a Blikk megkeresésére. Azzal, hogy Gabi nem nyert, a befektetett pénz nagy része nem térül meg.

Mivel Gabi a stílusváltás miatt egy ideig nem koncertezik, így ez a bevétel is kiesik, ami egy koncertszervező óvatos becslése alapján akár 10 millió forint is lehet.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.