Nem sikerült titokban tartani: Pumped Gabo a TV2-nél folytatja

TV2 Pumped Gabo RTL
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Pumped Gabo átigazol a TV2-höz, és A Nagy Duettben folytatja. Nem sikerült annyira titokzatossá tenni a résztvevőkről szóló videót, mint azt kellett volna...

Marcellina olvasta fel amatőr társáról az információkat, amiből azonnal ki lehet találni, hogy ki az a celeb, aki énektudás nélkül vállalkozik a feladatra. Imádja a fesztiválokat, szívesen kipróbálná magát autóversenyzőként, és sok időt szentel magára, arra, hogy jó formában legyen, jellegzetes mozgását az egész ország ismeri - szólt a jellemzés. A Blikk szerint ez nem lehet más, mint Pumped Gabo.

Gabót korábban az RTL műsoraiban láthattuk, de a Pumpedék című reality vége után nem kapott újabb lehetőséget a csatornánál. Az RTL-nél azt mondták, hogy Gabo nem állt állandó szerződésben a csatornával, így az átigazolásának semmiféle jogi következménye nem lesz.

A Nagy Duett összes szereplőjének nevét kedden jelentik be, 11 órától követhetjük az eseményeket a műsor Facebook oldalán.

Segítséget kér Szinetár Dóra: olyan történt vele, amitől mindenki retteghttp://www.life.hu/sztarok/20180326-segitseget-ker-szinetar-dora-olyan-tortent-vele-amitol-mindenki-retteg.htmlSzinetár Dóra elvesztette a pénztárcáját, benne minden iratával. A színésznő most a Facebookon kér segítséget, abban bízik, hogy posztja eljut a megtalálóhoz.TV + SztárokOrigoElképesztő összegtől esik el Hosszú Katinka, ha meg akarja menteni a házasságáthttp://www.life.hu/sztarok/20180326-elkepeszto-osszegtol-esik-el-hosszu-katinka-ha-meg-akarja-menteni-a-hazassagat.htmlHa őszig nem versenyez Hosszú, és kihagyja az augusztus eleji Európa-bajnokságot is, akkor akár 20 millió forinttól is eleshet - írja a Blikk.TV + Sztárok--Sehol sem kap állást Gáspár Evelinhttp://www.life.hu/sztarok/20180326-sehol-sem-kap-allast-gaspar-evelin.htmlGáspár Evelin keményen tanult mindig is, most is a mesterképzést végzi, gyakorlati helyet azonban nem kap. Sehol sem akarják alkalmazni.TV + SztárokOrigoEndrei Judit: „Én voltam a jó kislány a tévében"http://www.life.hu/sztarok/20180322-endrei-judit-en-voltam-a-jo-kislany-a-teveben.htmlAz 50+-osokat sem felejtette el a média. Akkor sem, ha már rég nincsenek képernyőn, és nem olyan zajos körülöttük az élet. A Magyar Televízió egykori bemondónője, később szerkesztő-műsorvezetője irigylésre méltóan energikus, használja a közösségi médiát és értékmegőrző közösségeket épít. Ezúttal pedig a wmn.hu Elviszlek magammal műsorának kamerái előtt mesélt a televíziózásról, az anyaságról, a magánéletéről, és az is kiderül, mi lelkesíti az életben. TV + SztárokOrigoÁprilis 9-én két új szereplővel indul a Feleségek luxuskivitelben 2. évadahttp://www.life.hu/sztarok/20180322-aprilis-9-en-ket-uj-szereplovel-indul-a-felesegek-luxuskivitelben-2-evada.htmlLuxus, dráma és váratlan fordulat minden mennyiségben: a Feleségek luxuskivitelben második évadában ismét a drága ékszerek, a luxusruhák, a külföldi utazások, a party-k és persze a sikeres nők lesznek a főszerepben. Két új szereplő is érkezik. TV + SztárokOrigoLiptai Claudia lesz A Nagy Duett műsorvezetőjehttp://www.life.hu/sztarok/20180322-liptai-claudia-lesz-a-nagy-duett-musorvezetoje.htmlKorábban is vezette már a műsort, tavaly Till Attila váltotta.TV + SztárokOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.