Megszólalt az RTL Klub A Tanár című sorozatából elküldött színésznő, Urbankovics Júlia

Forrás: RTL Klub -
A Tanár (sorozat) színésznő megszólalás Urbankovics Júlia RTL Klub
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A Tanár című műsorban Urbankovics Júlia játszotta Nagy Ervin kollégáját, akivel szinte első látásra egymásba is szeretnek, szerepük szerint. Az első évad után a színésznő szerint méltatlan módon szóltak neki, hogy nem kívánják folytatni vele a munkát, ugyanis Nagy Ervin szerint nem működik köztük a kémia.

Urbankovics Júlia egyfajta lavinát indított el, amikor néhány héttel ezelőtt elmesélte, nem tudott róla, hogy az RTL KLub nem számít már rá A Tanár című sorozat második epizódjában. Az indok állítólag az volt, hogy Nagy Ervin szerint nem működött köztük a kémia. A színésznő a Borsnak őszintén mesélte el, szerinte hogyan történt az egész eset. Kemény szavak:

"Engem egy sorozat főszerepére kértek el, nem az első évadra, vagyis jogos volt azt gondolnom, hogy hosszú távú munka vár rám, hiszen Németországban 6 évadot futott az eredeti. Egészen május végéig, az utolsó epizódig ezt tudtam. Aztán szóltak nekem, hogy Herman Péter, az RTL Klub drámai és szórakoztató műsorokért felelős igazgatója beszélni akar velem. Semmi hivatalos – mondták –, ne hozzam az ügynökömet. Ez a találkozó nem jött össze sem hétfőn, sem kedden, sem szerdán, sem csütörtökön, mert mindig áttették másik napra. Aztán pénteken bementem, de nem volt bent senki a vezetők közül, csak a rendező, aki húsz percben, terepszemle előtt közölte velem, hogy „Figyelj, Ervinnek nem működik veled a kémia, hát, ööö kiírtunk a következő évadból, te már nem jössz vissza." A rendezővel történt beszélgetéskor derült ki számomra, hogy ők már nagyon régen tudják, hogy nem akarnak velem dolgozni. És pont ez az én problémám, ez az, amiért csalódott vagyok: miért nem mondták meg azonnal, hogy nem kellek? Mikor döntötték el, hogy átvágják a felvételt, mikor castingolták le – most már tudjuk – Trokán Nórit a szerepre október 31. és május 20. között? És ez idő alatt nekem miért nem szólt senki, hogy változás van?

Részlet A Tanár című sorozatból Forrás: RTL Klub

A színésznő elárulta azt is, hogy nem dühös, viszont nagyon csalódott, de nem ő az egyetlen, akivel így bánnak 1-1 szerep után, alatt.

"Kellesz, amíg úgy gondolják, ha viszont nem, akkor egyik napról a másikra kilök a rendszer, és bezáródik mögötted az ajtó.

Ha kussolsz, még lehet, hogy kapsz valami munkát, ha szembeszállsz velük, akkor viszont háborút indítanak, és véged.

Pedig a filmes szakma alapvetően nem ilyen, ezért nem okés, ami most zajlik. Sokat dolgoztam itthon és külföldön, a szakmánk alapja a konfliktuskezelés, a nyitottság az alkotók között, akkor is, ha különböznek a vélemények. Ahogy Nagy Ervin is kiállt ellenem, ez igazi döbbenet. Nem volt köztünk kémia, ezt nyilatkozta. Egyébként mi már játszottunk együtt a Katona József Színházban, A nagy Sganarelle és tsa című, Bodó Viktor rendezte darabban. Ott nem volt gond a kémiával. – Azt gondolom, hogy ezt el lehetett volna elegánsabban, korrektebben is intézni, semmi okuk nem volt rá, hogy ilyen módon búcsúzzunk el egymástól. Elfogadom, hogy esetleg nem tetszik a munkám, mondjuk ötvenvalahány napot dolgoztunk együtt, ha nem voltak velem elégedettek, miért nem szóltak a huszonkettedik napon, vagy akármikor?"

Ezeket kérték a Campus Fesztiválon a világsztárok - megszólalt a rendezvény igazgatójahttp://www.life.hu/sztarok/20180722-ezeket-kertek-a-campus-fesztivalon-a-vilagsztarok.htmlVasárnap reggel véget ért az egyik legnagyobb hazai könnyűzenei esemény Debrecenben. Ami a látogatói számot illeti, várakozáson felül, az egy évvel ezelőtti Campus jubileumot is meghaladva, idén, 108 ezren szórakoztak a négy nap alatt. Olyan szupersztárok léptek fel, mint az amerikai AKON, vagy éppen a kelet-európaiak retró sztárja, Scooter. De hogy mi mindent kértek az öltözőjükbe a legdrágább fellépők, ezt a Life.hu-nak elmondta a fesztivál igazgatója. TV + SztárokOrigoNótár Mary megtörte a csendet: egészségi állapotáról és karrierről is beszélthttp://www.life.hu/sztarok/20180722-notar-mary-megtorte-a-csendet-egeszsegi-allapotarol-es-karrierrol-is-beszelt.htmlBár Nótár Mary néhány hónapja azt nyilatkozta, nem akar többet a címlapokon szerepelni és bulvárinterjúkat adni. Most a Campus Fesztiválon a Life.hu-val kivételt tett és egy interjúban elmondta, hogy van most, tud-e már a fellépéseire koncentrálni, valamint, hogy egyáltalán mi volt a problémája a sajtóval. TV + SztárokFotó: Hámori Zsófia/Life.huMegmutatta új szerelmét Lolahttp://www.life.hu/sztarok/20180722-megmutatta-uj-szerelmet-lola-enekesno.htmlMár szinte az esküvő előtt szakított Lola Lola és volt vőlegénye, Czoller Bence. Az énekesnő hamarosan párra talált, és egy tévéműsorban mondta el, már nem szingli. TV + SztárokOrigoFürdőruhában fotózták Liluthttp://www.life.hu/sztarok/20180722-furdoruhaban-fotoztak-lilut-musorvezetot.htmlMedenceparton mosolyog a kamerába Lilu. A szép műsorvezetőn látszik, kiegyensúlyozott, boldog és az alakja is gyönyörű, még mindig. TV + SztárokOrigoRubint Réka és Lara New Yorkba utazott, Schobert Norbinak már most hiányzikhttp://www.life.hu/sztarok/20180722-rubint-reka-es-lara-new-yorkba-utazott-schobert-norbinak-mar-most-hianyzik.htmlFacebookján élőzött Schobert Norbi és fia, Norbika. Zizi a nagymamánál van, Réka és Lara pedig elutaztak. A kamaszlány azt kapta ballagására, hogy édesanyjával, Rékával 5 napra New Yorkba utazik. TV + SztárokOrigoApró bugyiban mutatta meg formás fenekét Éden Snjezi: fotóhttp://www.life.hu/sztarok/20180722-apro-bugyiban-mutatta-meg-formas-feneket-eden-snjezi.htmlMegmutatta formás fenekét az Éden Hotel egykori sztárja, Snjezi. TV + SztárokOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.