Évekkel ezelőtt meg akarta hódítani Görög Zitát Fiala János

Görög Zita Fiala János szerelem randi
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Fiala János elárulta, annak idején szerette volna meghódítani Görög Zitát, ám egy kissé erőszakosan próbálkozott, és elijesztette a modellt.

Fiala János meglepő vallomással állt elő: a rádiós elárulta, annak idején meg akarta hódítani Görög Zitát, de nem járt sikerrel.

Valaminek kapcsán még korábban szóba került Görög Zita, és akkor azt mondtam, hogy képben volt nálam, ami azt jelenti, hogy az ajtóig eljutottam, de aztán túlságosan erőszakos voltam, mint a múltamban sokszor, és nem nagyon vettem tudomásul, hogy ő repdes keresztül-kasul a világban" – nyilatkozta a Borsnak.

Fiala János nagyon vágyott Görög Zitára Forrás: Szabó Balázs/Origo

A lap persze megkereste az ügyben Görög Zitát is, aki nem titkolta, valóban szeretett volna vele randizni Fiala. A férfi azonban egy trükkhöz folyamodott, azt mondta a modellnek, csak egy interjút szeretne vele készíteni.

Úgy voltam vele, hogy ha ő így szeretné, akkor nagyon szívesen eleget teszek a kérésének. A Vígszínház előtt beszéltük meg a találkozót, ő pedig ott állt egy hatalmas csokor virággal. Az volt az első kérdésem hozzá, hogy ő most randira hívott engem vagy interjúra. Erre azt felelte, hogy úgy gondolta, a kettőt összeköti, erre én hátat fordítottam, és otthagytam, mert szerintem egy randevúnak megvannak a szabályai. De utánam jött, majd azt mondta, hogy ne legyek már vele ennyire bunkó, és végül megszántam, tisztáztuk a dolgokat. Egyébként abban a kétórás sétában rengeteget megtudtam tőle a XIII. kerület kultúrájáról, az épületei történelméről, de kikérem magamnak, hogy randiztunk volna."

Görög Zita szerint nem randiztak Fiala Jánossal Forrás: Insta / Görög Zita

Szorcsik Viki a meztelen képeiről nyilatkozott, üzent a fanyalgóknak (18+)http://www.life.hu/sztarok/20190125-szorcsik-viki-meztelen-kepeirol-nyilatkozott-uzent-a-fanyalgoknak-18.htmlNem érdeklik a rosszindulatú kommentelők Szorcsik Viktória színésznőt, aki gyakran tölt fel a közösségi oldalára olyan fotókat, amelyeken csak alig valami vagy éppen semmi sem takarja a testét. Most üzent azoknak, akik fanyalgó kommentekkel bombázzák. TV + Sztárok--Fülöp herceg autóbalesetének törmelékeit árulják a netenhttp://www.life.hu/sztarok/20190122-fulop-herceg-autobalesetenek-tormelekeit-aruljak-a-neten.htmlFülöp herceg autóbalesete után ottmaradt törmelékeket árulják a neten: több mint 20 milliónál tart a licit. TV + Sztárok--Szarvas József 50 év után vallott szerelmet Kovács Katinakhttp://www.life.hu/sztarok/20190125-szarvas-jozsef-50-ev-utan-vallott-szerelmet-kovacs-katinak.htmlA Jászai Mari-díjas Szarvas József felfedte a nagy titkot, azaz hogy 50 éve rajongva szereti Kovács Katit. Megjelent életrajzi könyvét most személyesen szeretné átadni az énekesnőnek. TV + SztárokFotó: Szabó Gábor - OrigoEzt csinálja ma a Barátok közt egykori sztárja, Deutsch Anitahttp://www.life.hu/sztarok/20190123-ezt-csinalja-ma-a-baratok-kozt-egykori-sztarja-deutsch-anita.htmlDeutsch Anita a tévékamerák előtt elárulta, mivel keresi most a kenyerét. TV + Sztárok--A Wellhellóból kilépett zenészeknek új zenekaruk van: még nincs rendezve a konfliktushttp://www.life.hu/sztarok/20190125-a-welhellobol-kilepett-zeneszeknek-uj-zenekara-van-meg-nincs-rendezve-a-konfliktus.htmlA Wellhello csapata botrányok között oszlott fel, a zenészek mind kiléptek a zenekarból. Ők most új bandát alapítottak, olyat, ahol mindenki egyenrangú. TV + SztárokOrigoÖrdög Nórát fürdőruhában fotózták a Bahamákonhttp://www.life.hu/sztarok/20190124-ordog-norat-furdoruhaban-fotoztak-a-bahamakon.htmlÖrdög Nóra a Bahamákon villantotta meg tökéletes alakját. TV + Sztárok--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.