Párkányi Éva rokon kapcsolat BB Évi
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
BB Évi lába alól kicsúszott a talaj a valóságshow után, és azóta sem jött rendbe az élete. Gyermekeivel sem tartja a kapcsolatot. 

BB Évi nagy reményekkel indult el annak idején a valóságshow-ba, amit meg is nyert, de a pénz nem hozott számára boldogságot. A Big Brother után teljesen szétcsúszott az élete. Két gyermeket szült, ám egyiküket sem ő neveli, ugyanis pszichiátriai kezelésre szorul. Nagyobbik fiát, Jancsikát Évi rokona, Julika vette a gondjaiba. Saját gyermekeként neveli 3 hónapos kora óta.

Párkányi Évi nem találkozik a gyermekeivel Forrás: Tv2, filmsor.net

"Amíg picike volt, engem szólított anyunak, hiszen én öleltem, én altattam, én vigasztaltam, és én örültem vele már az első születésnapján. Aztán én magyaráztam el neki az igazságot is: a szülőanyukája nagyon beteg. Nem akartam, hogy emiatt bármilyen meglepetés érje később" – idézi a Blikk Rúzs a nő nyilatkozatát. Hozzátette, Évi korábban olykor meglátogatta a fiát, de ezek a találkozások egyre ritkábbak.

Kovács Patríciát rendszeresen csúfolta nagybátyjahttp://www.life.hu/sztarok/20190709-kovacs-patriciat-rendszeresen-csufolta-nagybatyja.htmlKovács Patríciát sokszor csúfolták gyerekként, a legfájóbb mondatokat éppen egy családtagjától kellett elviselnie. TV + Sztárok--Schobert Norbi 8 éves fiát, Zalánt nem engedték felszállni a repülőrehttp://www.life.hu/sztarok/20190709-schobert-norbi-8-eves-fiat-zalant-nem-engedtek-felszallni-a-repulore.htmlKomoly problémával találta szemben magát Schobert Norbi és családja, amikor fel akartak szállni a Ciprusról hazafelé tartó repülőgépre: 8 éves fiukat nem engedték fel. TV + SztárokOrigoA visszatérést tervezte a halála előtt Ambrus Zoltánhttp://www.life.hu/sztarok/20190709-a-visszaterest-tervezte-a-halala-elott-ambrus-zoltan.htmlAmbrus Zoltánnak voltak tervei: nagy visszatérésre készült halála előtt. TV + Sztárok--Így emlékeznek vissza a barátai Ambrus Zoltánra: "Sérülése a munkásságára is hatással volt"http://www.life.hu/sztarok/20190709-igy-emlekeznek-vissza-baratai-ambrus-zoltanra.htmlAz Irigy Hónaljmirigy tagjait és a rajongókat is megrázta Ambrus Zoltán tragikus halála. Sipos Péter utoljára a kórházban találkozott zenésztársával: megrendülve mesélt az utolsó találkozásukról. Egy ismerőse szerint Ambrus sosem épült fel a balesete után: a karrierje és a magánélete is összeomlott. TV + Sztárok--Ez nem tartott sokáig: már másnap bukta a fogadalmát Sebestyén Balázshttp://www.life.hu/sztarok/20190708-mar-masnap-bukta-fogadalmat-sebestyen-balazs-muanyagmentes-julius.htmlSebestyén Balázs és műsorvezetőtársai múlt hét pénteken tettek fogadalmat, hogy részt vesznek a műanyagmentes július elnevezésű akcióban. A cél az lett volna, hogy egy egész hónapig nem vesznek műanyagba csomagolt termékeket, és lemondanak a műanyag zacskókról és szatyrokról is. Ma reggel azonban Balázs bevallotta, hogy elbukott.TV + SztárokFotó: Adrián Zoltán - OrigoVisszavonta a vallomását a férfi, aki szexuális zaklatással vádolta Kevin Spacey színészthttp://www.life.hu/sztarok/20190708-visszavonta-a-vallomasat-a-ferfi-aki-szexualis-zaklatassal-vadolta-kevin-spacey-szineszt.htmlVisszavonta a vádakat az a férfi, aki szexuális zaklatással vádolta Kevin Spacey színészt. TV + Sztárok--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.