Csonka András: Anyu, ugye, hallasz? Át kell gondolnom a félelmeimet

Csonka András

2016.03.27.

Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.

Ez Csonka András hétfői blogja a Life.hu-n.

Szia, anyu! Mit szólnál, ha motoroznék? Jó, nem kell rögtön frászt kapni, én is betojok egyelőre a gondolattól, hogy nyeregbe pattanok, de a budapesti közlekedési anomáliák egyre inkább arra késztetnek, hogy átgondoljam félelmeimet. Igen, a borzalmas magyar közlekedési kultúrában azért most még úgy érzem, félek a forgalomba kimenni egy kétkerekűvel, a kocsi zárt biztonságára szükségem van.

Ha úgy alakul, majd mesélek motoros tapasztalataimról, de kérlek, ne aggódj, ez erősen jövő idő lesz.

A járműveket azért szeretem ettől függetlenül is. Pláne, ha a lehető legnagyobb biztonságot garantálják nekem. Mivel éppen állnak. Ennél nagyobb nyugalom mikor érhet?

Óh, igen, ott van például a helikopter. Sose felejtem el, amikor még az RTL nyári beach house-os kitelepülései alkalmával helikopteres Balaton-megfigyelő forgatásokon vettem részt. A pilóta nagyon jópofa akart lenni, és hullámvasutast játszott a gépével, én pedig drukkoltam, hogy legalább a földre érésig bent tartsam azt, ami már fent kikívánkozott a gyomromból. Na, akkor nem békésebb egy múzeum termében álló helikopterrel menőzni? Pláne, hogy az egy igen legendás darab. Tavaly augusztusban, amikor Stockholmba utazhattam barátaim születésnapomra szánt ajándékának köszönhetően, egyik első utam a legendás ABBA-múzeumba vezetett.

Anyu, azért azt te igazán megértheted, hogy

mit éreztem akkor, amikor megpillantottam azt a helikoptert, aminek minden alkatrészét unásig ismertem már, mivel az ABBA egyik lemezborítóján a 4 tag ebből mosolyog kifelé rám, a rajongóra.

Rongyosra hallgattam ezt is anno, és féltett kincs volt a borító is. Nos, a helikopter teljes életnagyságban ott virított a múzeumban, és nem menekült tőlem, egy fotóra csak bepattantam, pedig egy múzeumban állítólag mindent a szemnek…

Na, azután ott vannak a kerékpárok. Utoljára talán a kamaszkori Camping biciklis emlékeim tolulnak elő, merthogy azóta legfeljebb tavaly bringáztam városi forgalomban, az is Szegeden volt, ahol amikor lent voltunk egy hétig, a Szeged bike volt olyan kedves, és kölcsönadott nekem egy járgányt. A túrabringa persze biztosan izgalmas, tudom, a természet lágy öle meg minden, de annyi minden történhet, ne menjünk messzire, csak egy erdei kitérőre, ott vannak például a kullancsok. Kinek van kedve aggódni emiatt?

Hol lehet úgy bringázni, hogy tökéletes biztonságban érezhessük magunkat?

Mondjuk egy orvosi rendelőben. Nem vicc, jómagam is próbálom évente egyszer biztosan, a rendes évi szűrővizsgálatokon, amikor a terheléses EKG-vizsgálat következik. Isteni érzés, bár közben ugye egyre nehezebb tekerni, viszont a végén idén is felhangzott a mondat a főorvos úr szájából: „Maga messze az életkorát meghazudtolóan kiváló eredményt ért el.” Nekem mint országosan hírhedt hipochondernek ez a mondat azért elég sokat jelent.