Csonka András: Anyu, ugye hallasz? Ledrazséztak!

Szia, anyu! Na, most nézd meg ezt a két tekintetet! Mármint nem az enyémet, hanem a képen szereplő urakét. Azt hihetnéd, beállítottam őket, hogy ugyanúgy bámuljanak rám. Hohó, ez túl egyszerű megoldás lenne, az igazság viszont az, hogy ehhez semmi közöm nem volt, egymástól függetlenül, szabad akaratukból vetettek rám ilyen „csalafinta” pillantást az egykori legendás, kaposvári arany színházi korszak két bölénye, Jordán Tamás és Koltai Róbert.

Az öltözőben kaptam el egy jó kis szelfire. Imádom, hogy együtt öltözünk, zseniális humora van, igazi bölcs, ugyanakkor játékosan infantilis is, tele remek sztorikkal. Bár a színpadon kívüli idő nagy részét ő a büfében tölti a laptopjával, hiszen még itt sem felejtheti el, hogy közben igazgató is Szombathelyen, a színházban.

Koltai Robival sokkal prózaibb körülmények között találkoztam egy plázában. Vagyis épp ebédelni készültem, amikor odalépett az asztalhoz, ő is kaját vett csak hazavitte. Amikor csak találkozunk, rögtön bőszen nosztalgiázni kezdünk és siránkozunk, hogy miért nem játsszuk már a 2005-ben bemutatott Illatszertár című zseniális darabot, amit Fehérváron és Pesten is játszottunk, velünk a főszerepekben. Egyik kedvenc szerepem volt, és Robi fantasztikus Hammerschmidt volt benne, a

Ezen napokig röhögtünk. Állítása szerint csak arra emlékezett, hogy van a névben valami berregés, és ezért tippelt a drazséra.

Tulajdonképpen nem is rossz ötlet. Na de azért maradok inkább Brandy. Most már ő sem téveszt. Majd ha újra együtt próbálunk…