Janza Kata elmondása alapján biztos vagyok benne, hogy közte és kisfia között szorosabb lélektársi kapcsolat lehet. A lélektársság ugyanis nem feltétlenül jelenti azt, hogy az illető a párod, szerelmed lesz. Nagyon sokféle tud lenni ez a szeretetből és előző életekből hozott karma szálakból szőtt, elszakíthatatlan kapcsolat.

Én például találkoztam az ikerlángommal. Érkezése előtt tudtam, hogy hamarosan meglátogat, és jó darabig marad is az életemben. Ő nem más, mint másodszülött, pici fiam, Szilveszter.

„Én például találkoztam az ikerlángommal. Érkezése előtt tudtam, hogy hamarosan meglátogat, és jó darabig marad is az életemben. Ő nem más, mint másodszülött, pici fiam, Szilveszter”Forrás: Facebook/Peller Mariann

Az ikerláng vagy ikerlélek, az egyik legszorosabb lélektársi kapcsolat. Anno a Spirituális Választerápia tanárnőm azt mondta, hogy az ikerlángokat úgy kell elképzelni, mint egy falevelet, melynek jobb és bal oldala vagyunk mi ketten. A két fél tükörképe egymásnak.

Nagyon hasonlítanak, ami elsőre csodálatosan hangzik, de ha egy picit jobban belegondolunk, hatalmas tanulási lehetőségeket hordoz magában. A tükörképünk ugyanis nem csak az előnyös oldalunkat mutatja meg, hanem kegyetlen őszinteséggel szembesít a dicsőségtől mentes oldalunkkal, a hibáinkkal, akár azzal is, ami már-már vállalhatatlan.

Azt mondják, ha párkapcsolatban találnak egymásra az ikerlelkek, az nem túl szerencsés, hiszen folyamatosan szembesülnek a saját hibáikkal, a másik viselkedésében. És ha ez nem tudatosodik, csak annyit érzékelnek belőle, hogy két dudás nem férhet meg egy csárdában. Kemény feladatot jelent, amikor látjuk a másikban a hibát, idegesek, feszültek, frusztráltak leszünk tőle, de nem értjük meg, miért. Azért, mert általában az bosszant másokban, ami valójában a saját hibánk is. Az ego nem viseli el, ha tökéletlen színben tüntetik fel, és még szembesítik is vele. Cserébe viszont imádja a konfliktust, fetreng, fürdőzik benne.

„Az ego nem viseli el, ha tökéletlen színben tüntetik fel, és még szembesítik is vele”Forrás: Facebook/Peller Mariann

Bár a nagyobbik fiam elsősorban Gyurit, a férjemet állítja igazi kihívások elé, bizonyos tulajdonságaival engem is ki tud hozni a sodromból. Na, ha valaki türelmetlen, az bizony, az én picike, lassan ötéves „babám”. Türelmetlen másokkal és önmagával is. Ez a türelmetlenség iszonyatosan bosszant(-ott), míg rá nem jöttem, hogy azért tud komolyan kihozni a sodromból, mert a saját reakcióimat látom benne viszont. Kornél egyébként egy az egyben az apukája lelkülete, cserébe viszont inkább rám hasonlít, ami a külsőségeit illeti.

Ezzel szemben Szilveszter küllemre olyan, mint Gyuri, de a habitusában, a helyzetekre való reakcióiban magamat látom viszont. Az én kis ikerlángom, aki mindig derűs, fültől fülig érő mosollyal fogad minden ébredés után.

Ha konfliktusa van a bátyjával, mosollyal oldja a feszültséget, és ha épp a 220-as vezetéket szeretné megkóstolni, mi pedig határozottan, már-már erélyesen rászólunk, hogy „Sziszi, nem szabad!”, akkor csak elkacagja magát, és azzal a lendülettel kiüti a jelképes fegyvert az ember kezéből. Egyszerűen nem ismer nemet. Ugyanakkor kitartó és akaratos, ha valamit el akar érni, azért mindent megtesz, a maga szelíd, kedves, de meglepően határozott eszközeivel.

„Ha konfliktusa van a bátyjával, mosollyal oldja a feszültséget”Forrás: Facebook/Peller Mariann

Drága édesanyám szerint, én ugyanilyen baba voltam. Nyugodt, békés, akit ha letettek a szoba egyik sarkába, egy óra múlva is vidáman eljátszott egy kislabdával. Imád enni (ahogy én is...), és hatalmasakat alszik, ahogy én is (szeretnék, mert Kornél inkább 5-kor kel, függetlenül attól, hogy vasárnap van, vagy épp kedd). Azt mondta nekem egy asztropszichológus, hogy Szilveszter az élet örömeinek élvezetére, a dolgok, változások könnyedén vételére fog tanítani, ebben az életben. Már most úgy gondolom, hogy ez így van és lesz. Érzem, hogy ez a lélek, aki ezúttal Juni-Peller Szilveszterként látta meg a napvilágot, nagyon sok mindent tud már, amit én még csak kezdőként próbálgatok.

Tudom, minden anya rajong a gyerekéért, a fiús anyákra ez különösen jellemző. De valamit érzek Sziszivel kapcsolatban, amit nem tudnék ép ésszel megmagyarázni, csak azt tudom, hogy bölcsességet sugároz a kicsi lénye. Hogy amióta ő megérkezett, a kis családunk valahogy kiegyensúlyozódott, mintha előtte hiányzott volna az asztal negyedik lába. Mindhármunkra (Gyuri, Kornél és rám) jó hatással volt az ő érkezése, és amíg nem volt köztünk, hiányzott. Mintha tudtuk volna, hogy hárman még nem vagyunk teljes család.

Amikor viszont nagy ritkán rosszat álmodik, és magamhoz ölelve suttogok neki a kislámpa halvány fényénél, olyan mélyen és okosan néz rám vissza a nagy, mosolygós, barna szemeivel, hogy úgy érzem, mintha abban a pillanatban, a lelkeink összekapcsolódnának. Figyel, majd elmosolyodik. Persze, lehet, hogy nem is érti, mit beszélek hozzá, csak a gesztust és a végtelen, anyai szeretetet érzékeli, ami felé árad. De azt még az én szkeptikus férjem is elismeri, hogy ez a kis fickó tud valami nagyon különlegeset, amit nem mi tanítottunk meg neki, mert egyértelmű, hogy hozta magával, valahonnan, ahol fizikai megtestesülése előtt tartózkodott, és készült, míg meg nem kezdte újabb, földi pályafutását.