Peller Mariann a meg nem született lelkekről mesél

Hátborzongató álmokról számolt be, amelyben nagyjából fél éve egy 8 éves kislány számon kérte, hogy neki miért nem szóltak, őt miért nem vitték magukkal egy utazásra. A kislány a nevét is elárulta, Emese.

Több kérdés is felvetődött bennem ennek a történetnek kapcsán. Nekem három, ezotériában igen jártas ember is azt mondta, hogy bizony még egy harmadik gyerek lehetősége is szerepel a sorsom lapjain. Bevallom, a gondolat nem áll teljesen távol tőlem, tőlünk, bár most nem igazán alkalmas a helyzet egy ilyen típusú vállaláshoz. Mert egy újabb lélek érkezése a családba bizony hatalmas vállalás, még ha azt is állítják a sokgyerekesek, hogy a harmadik gyerek szinte már magától nő fel. Na, ezt azért enyhe túlzásnak érzem, mert tudom, hogy minden gyerekemnek szeretnék elég időt és energiát szentelni – mindegyik megérdemli, hogy ugyanannyit kapjon anyából, mint a többiek.

Milyen érdekesen hat ez a lelkiismeretemre! Mert máris pici bűntudatom van, ha belegondolok, mi lesz azzal a harmadik lélekkel, aki minket választott szüleinek? Mi lesz, ha esetleg mégis úgy döntünk, hogy nem szeretnénk még egy gyereket? Mert a lélek odafönt állítólag kiválasztja soron következő életének földi szüleit. A választását rengeteg tényező befolyásolja. Többek között az, hogy mi mindent akar megtapasztalni élete során. Aztán az, hogy milyen lehetőségei lesznek a fejlődésre egy-egy szülőpáros mellett. Ugyanis állítólag több szülőpáros is versenyben van ilyenkor. Sokszor előfordul, hogy az egyik vagy akár mindkét szülőhöz karmikus kapcsolat fűzi a születendő lelket, a karmát pedig csak egy ilyen szülő-gyermek viszonyban tudják ledolgozni. Ez a rendszer sokkal bonyolultabb és szövevényesebb, mint azt elsőre megérthetnénk. Olyan is előfordul, hogy azt vállalja a lélek, hogy az egész család csoportkarmáját ledolgozza. Én például tudom magamról, hogy ahogy dolgozom magamon, és azon, hogy akár csak egyetlen cseppel jobbá tegyem a világot, azzal segítek édesanyám, sőt az ő édesanyjának karmakörének megtörésében is. Mert ezernyi szállal vagyunk összekötve, mi lelkek. A legnehezebb talán éppen azt elképzelni, hogy tulajdonképpen a Föld minden egyes élőlényével összeköttetésben vagyunk, és még a gondolatainkkal is hatással vagyunk a többiek életére. Ezért nehéz például megértenem, ha valaki bánt egy másik élőlényt.

Arra a kérdésre azonban még nem találtam meg a választ, hogy mi történik az Emeséhez hasonló, meg nem született lelkekkel. Úgy hiszem, mikor kikristályosodik a jövő, és bizonyossá válik, hogy nem lesz lehetősége az elsőnek kiválasztott szülőpár gyermekeként megszületni, a szellemi vezetőivel közösen keresnek egy új párost. Olyat, akik mellett szintén képes lesz teljesíteni az odafönt vállalt sorsfeladatát.
Miközben ezt a bejegyzést írom, itt játszik mellettem a nagy ágyon, a lassan kétéves Szilveszter fiam. Néha beszél hozzám, rám nevet, időnként megpróbál belenyúlni a billentyűzetbe. A vele való várandósságom során sokkal tudatosabban készültem az érkezésére, rengeteget meditáltam, és igyekeztem éreztetni vele, hogy végtelen szeretet várja őt ebben a családban. Majdnem minden nap elmondom neki és Kornélnak, a nagyobbiknak is, hogy mennyire boldog vagyok, amiért itt vannak.

Kíváncsian várom, mi mindent tanít nekünk ez a két csoda, mert a szülő-gyermek kapcsolatban, a látszat ellenére, a gyerek jön tanítani a szülőt. Közben pedig kíváncsian várom, vajon igaza lesz-e azoknak, akik szerint van még egy lélek, aki minket szeretne szüleinek.