Túletted magad a karácsonyi vacsorán? Mutatjuk, hogyan hozd vissza az egyensúlyt az életedbe


Főként az olyan élelmiszerek terhelik meg a gyomrot, mint a zsírban sült, fűszeres húsfélék, bizonyos zöldségek, mint például a káposzta, és persze az isteni finom cukros sütemények, mint a bejgli, zserbó vagy a mézeskrémes. Ha erre még elkortyolgatunk egy alkoholos puncsot vagy forralt bort, kávét és szénsavas üdítőket, akkor nagy a valószínűsége, hogy ezek igencsak megülik a gyomrunkat, puffadást, teltségérzetet okoznak. De ne aggódj, összegyűjtöttük a legjobb tippeket a karácsonyi túlevés ellen, amelyekkel átvészelheted az ünnepeket!

Az első és legfontosabb lépés, hogy álljunk le a bűntudattal, az önostorozással. Pár nap túlzásba vitt étkezése nem fogja végleg tönkretenni az egészségünket és az alakunkat. Ráadásul a bűntudat szorongáshoz vezethet, elkezdhetünk koplalni, majd hirtelen ránk tör a falási roham, és így válik egy véget nem érő ördögi körré az egész folyamat. Tehát engedjük meg magunknak, hogy egy évben egyszer azt és annyit együnk, amennyit csak szeretnénk. Az ünnepek után majd úgyis minden visszatér a régi kerékvágásba, és megint odafigyelünk az egészséges táplálkozásra, az alakunk megőrzésére.
Közvetlenül evés után egy könnyű séta serkenti az emésztést és kiegyenlíteni a vércukorszintet. Ilyenkor semmiképp ne feküdjünk le, mert azzal jelentősen lassítjuk az emésztési folyamatot, és kellemetlen diszkomfortérzet alakulhat ki a gyomrunkban, akár még az étel is visszajuthat a nyelőcsőbe. Fontos, hogy közvetlenül evés után ne végezzünk kemény edzést, ne fussunk. Ezekre majd ráérünk akkor, ha az étkezésünk visszatér a megszokott kerékvágásba, és olyankor is csak evés után két órával vessük bele magunkat a sportolásba. Hetente legalább háromszor-négyszer iktassunk be olyan mozgásformát, amely segít megszabadulni az esetlegesen felszedett plusz kilóktól.
Étkezés előtt is érdemes legurítani egy pohár vizet, így kevesebbet fogunk tudni enni, de evés után is fokozza az emésztést, és segít lebontani a cukrot és húst, kipucolni a szervezetből a salakanyagot. Ettől máris könnyebbnek érezhetjük magunkat. Ha lehet, akkor kerüljük a szénsavas italokat, mert azok rengeteg levegőt juttatnak az emésztőrendszerünkbe, amitől még puffadtabbnak érezhetjük magunkat.
Miután kirúgtunk a hámból, és megettünk mindent, amit egész évben ügyesen elkerültünk, itt az ideje, hogy megtervezzük az étrendünket. Találjuk ki jó néhány napra előre, hogy miket fogunk enni. Minden étkezésünk tartalmazzon több fehérjét, kevesebb szénhidrátot. Mindig kerüljön a tányérunkra valamilyen friss zöldség is. Előre adagoljuk ki az ételt, így nem esünk abba a hibába, hogy túlesszük magunkat. Sajnos most sokkal könnyebben fordulhat ez elő, ugyanis az ünnepi lakomázásnak köszönhetően valószínűleg kitágult a gyomrunk. Normál körülmények között a gyomrunk mérete nagyjából akkora, mint a két öklünk együttvéve, tehát egy étkezésre nagyjából egy öklömnyi ételt érdemes megennünk, így marad még egy kis hely a folyadéknak és a keletkező gázoknak.
Az ünnepi asztalnál valószínűleg nem nagyon fordítottunk figyelmet a tudatos étkezésre, hiszen inkább a családra, beszélgetésekre az ételek sokaságára koncentráltunk. Utána viszont próbáljunk meg úgy tekinteni az evésre, mint egyfajta meditációra. Minden falatot lassan, de alaposan rágjunk meg, közben figyeljünk az ételek ízére, illatára, állagára és színére. Időnként két falat között tartsunk egy kis szünetet, hogy eljuthasson az agyunkba az információ, hogy már jól laktunk.
A has masszírozása elősegítheti a belek mozgását és enyhíti a puffadást. Különösen hasznos a vastagbél útját követő masszázs. Ehhez a következőt kell tennünk: A kezeket közvetlenül a jobb csípőcsont fölé helyezzük, majd körkörös masszírozással, enyhe nyomással felfelé a bordaív jobb oldala felé haladunk, onnan a bal bordaívig, majd lassan lefelé a bal csípőcsont irányába. Ezt ismételjük meg párszor, amíg jól esik.
Minden panaszra megvan a megfelelő gyógynövény, így arra az esetre is, amikor degeszre ettük magunkat. Teltségérzet megszüntetésére készítsünk édeskömény, gyömbér, citromfű ezerjófű, ürömfű, vagy pemetefű teát. A megterhelt gyomorban túl sok sav termelődhet, amely visszaáramolhat a nyelőcsőbe is, ezzel gyomorégést és maró mellkasi fájdalmat okozva. Ilyenkor igyunk körömvirág, apróbojtorján és ánizs keverékéből készült emésztésjavító teát.
Párologtassunk mentolos illóolajokat, például borsmentát vagy eukaliptuszt, ezek gondoskodnak a jobb közérzetünkről, frissebbnek üdébbnek érezzük magunkat tőlük. Ha ég a gyomrunk, akkor csepegtessünk ezek valamelyikéből 1-2 cseppet egy pohár vízbe, és lassan kortyolgassuk el.



Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.