Sütő Enikő: közel a hatvanhoz is elképesztően dögös

2016.07.27. 10:19

Sütő Enikő közeledik a hatvanhoz, de olyan fiatalos és fitt, hogy simán letagadhatna legalább 10 évet! A modell ma töltötte be az 57. életévét, és bombaformában van!

Annak ellenére, hogy Sütő Enikőnek nem volt könnyű élete, úgy tűnik, az évek mégsem viselték meg őt annyira. Korábban megosztotta már azokat a megpróbáltatásokat, amiken keresztülment, beszélt 11 vetéléséről is, ami érthető módon rendkívül megviselte.

Fotó: Zsigmond László/Life.hu

Hiába van már közel 40 éve annak, hogy a legszebb nővé választották az olvasók, most is legalább olyan gyönyörű, mint amilyen 1979-ben volt. Valahogy Sütő Enikőn nem fognak az évek, lehet ez az életfelfogása miatt is. A modell ugyanis úgy véli, hogy a megbocsátás mindennél fontosabb. Dacára a három sikertelen házasságának és annak, hogy az anyaság az ő sorsában nem volt benne, hiába akarta, Sütő Enikőnek mindig sikerült megtalálnia életében a boldogságot, talán ez tartja olyan fiatalon!

SzületésnapSütő Enikődögös