IQ-teszt igazi fekete öveseknek: képes vagy megtalálni a 3 különbséget 10 mp alatt?

A mai IQ-tesztünkben egy bevásárló nagymama körül rejtettünk el három apró különbséget. Ha sikerül megtalálnod 10 másodperc alatt, szemfülesebb vagy, mint az emberek többsége.
Mióta végeztünk az iskolával, jóval kevesebb olyan könnyed, mégis izgalmas kihívás ér bennünket, mint annak idején: míg a gimnáziumban minden nap szórakoztattuk egymást vicces fejtörőkkel és találós kérdésekkel, és a tanárok is időről időre előálltak valami mókás feladvánnyal, felnőttként valahogy kikoptak a mindennapjainkból az ilyen fajta próbatételek.
Pedig mennyire jó is az, amikor kicsit megtornáztatjuk az agyunkat, majd elégedetten dőlünk hátra, hogy bizony, okosabbak vagyunk, mint az emberiség nagy százaléka.
Vagy legalábbis egy ötödikesnél mindenképp. Vagy mégsem? Ebben a cuki képes tesztben három kis különbséget rejtettünk el, a feladat pedig nem egyszerű: csupán 10 másodperced van arra, hogy megtaláld őket. Felkészültél? Akkor lássuk!
Mint látod, egy kedves kis nagymamát kísérünk el éppen a heti nagybevásárlásra.
Az idős hölgy éppen a gyümölcsök között válogat lelkesen.
A te figyelmedet azonban ne tereljék el az érett banánok, koncentrálj a feladatra!
Három apró kis különbség, ami nem szembetűnő, de ha alaposan megnézed a képet, könnyen kiszúrható.
Már csak kevés időd maradt, úgyhogy koncentrálj!
Nézd meg a kép minden egyes részletét, semmi se kerülje el a figyelmed!
Még egy utolsó pillantás...
Az idő lejárt, mutatjuk a megoldást!
Na, sikerült? Ha igen, gratulálunk: bár ez a rejtvény könnyűnek tűnik, valójában az emberiség kis részének sikerül csak 10 mp alatt teljesítenie. Ha nem sikerült, akkor se csüggedj: próbálkozz más IQ-tesztekkel, hátha azok menni fognak!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.