fashion week vásárlás internet
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Túlzás lenne az állítani, hogy minden nő született vásárlásfüggő, az viszont tény, hogy néhány nézelődéssel, próbálgatással, esetleg vásárlással eltöltött óra igen pozitív hatással bír a közérzetünkre. Így van ez a neten is, pedig a szkeptikusok szerint az online vásárlás épp a velejét veszi el a probálgatásnak és a válogatásnak.

Ma már tudjuk, hogy az online kereskedelem igenis működő dolog, sőt a divatmárkák is számottevő vásárlói körrel rendelkeznek a virtuális világban. Abban viszont nincs túl sok izgalom, hogy a szomszéd utcában lévő üzletből rendelünk cipőt a neten keresztül, a nálunk nem kapható márkák kínálatában viszont annál érdekesebb böngészni. A rizikót azonban minden esetben vállalnunk kell, hiszen csupán a mérettáblázatra és józan ítélőképességünkre támaszkodhatunk.

Most négy olyan angol márkát mutatunk be, melyek biztosan nem ismeretlenek számotokra, és amelyeknek tremékei egyenesen az ajtódig repülnek - többnyire baráti áron. Tanácsok és tapasztalatok következnek.

Topshop

Maximálisan megértjük, ha mágnesként vonz ez a hét betű, hiszen a Topshop nem csak a kifutók trendjeit kínálja elérhető áron. Szemfüleseknek ajánljuk, hogy iratkozzanak fel a hírlevélre, így biztosan az elsők között értesülhetnek az akciókról, ami azért fontos, mert elég sokan szeretnek leértékelés idején vásárolni, így néhány nap vagy óra alatt is erősen megcsappanhat a kínálat. Rendelésed 3-5 munkanap alatt jut el hozzád, a szállítás 6 fontos díját pedig hozzászámolják az összeválogatott holmik összesített árához. Túl kicsi, túl nagy, vagy csak nem tetszik? A visszaküldés költségét neked kell állnod, de a beérkezett ruha vagy kiegészítő árát jóváírják a számládon. Ha mázlid van, a valutaárfolyamok változása miatt néhány száz forintot még nyerhetsz is a félresikerült választáson.


French Connection

Igazság szerint az FCUK nem tartozik a legolcsóbb márkák közé, viszont a minősége mindenképp garantált. Hasonlóan a Topshophoz itt is érdemes élni a hírlevél lehetőségével, és leértékeléskor vásárolni, hiszen teljes áron akár 200 fontot is elkérhetnek egy ruháért. Na de milyen ruhák ezek... Nem jön szembe veled, kiváló a minősége, és 8 fontért elszállítják hozzád. Azzal nem árt számolni, hogy a brit méretezés igencsak eltérő a miénktől, ami a French Connection mérettáblázatában kiválóan megmutatkozik: a brit 10-es méret, ami általában 38-asnak felel meg, vagyis közepesnek, az náluk S-es kategóriába tartozik. Könnyen elejét vehetjük a felesleges rendeléseknek, ha pontosan lemérjük az adottságainkat, majd ennek megfelelően választjuk ki a méretet. Ha így sem jön össze, nem történt tragédia, hiszen a visszaküldött, tökéletes állapotú holmi árát az FCUK is jóváírja.


New Look

A brit tinik kedvelt márkájának kínálatából nem csak leértékelés idején érdemes szemezgetni, hiszen árai alapesetben is a megfizethető kategóriába tartoznak. Bár minőségileg sajnos nem vehetjük egy kalap alá a Topshoppal vagy a French Connectionnel, mégsem rosszabb, mint a hazai konfekciómárkák többsége. Itt aztán mindent megtalálhatunk, kiváltképp a cipőfetistisztáknak ideális az oldal, hiszen ha szatén, köves, nyitott orrú magas sarkút keresel, itt biztosan megtalálod. Bár az árak általában elárulják, hogy valódi bőrcipővel vagy táskával van-e dolgunk, rendelés előtt mindig ellenőrizzük a termék anyagát, nehogy kellemetlen meglepetésben részesüljünk. Olcsó és extrém ruhákból is eszelős a kínálat, csak győzzünk választani. Ha sikerült dönteni a kiszemelt holmik közt, klikk a "Proceed to checkout" gombra, és a következő 8-10 napban már számíthatsz is a csomag érkezésére, amiért 9 font felárat kell fizetned.



Dorothy Perkins

Turkálóban biztosan találkoztál már ezzel a márkával, így azt is tudjátok, hogy a minőségére többnyire nem lehet panasz. Jóllehet, nem kínál extrém ruhákat, sokkal inkább a szofisztikált vonalat képviseli, ettől függetlenül a kínálatban mindig találhatunk a trendnek megfelelő darabokat is. A borítéktáskák szerelmesei hosszú perceken át válogathatnak a kínálatból, hiszen feltűnően sok az apró méretű, alkalmi táska. Rendelésed 3-8 nap alatt jut el hozzád, az ára pedig 6 font. A ruhák között is mesés darabokat találhatunk, ha viszont sokalljuk az 50-60 fontos árakat, mindenképp várjunk a leértékelésig, amikor is kis szerencsével akár féláron is hozzájuthatunk a tetszetős holmihoz.




Barátkozz a Life.hu-val az iWiWen és a Facebookon is!





Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.