2024. máj. 9., csütörtök Alberta, Benigna, Domokos, Fehérke, Hófehérke

„A kommunikációnk ne a hibakeresés legyen, hanem az erények kiemelése!” – interjú Dr. Hevesi Krisztinával

Dr. Hevesi Krisztina, párkapcsolat, elvárások, Valentin-nap
Csorba Márta
A hét embere a szerelem hete interjú Valentin-nap
Flancos plüss mackók, masnizott, bájos bonbonok, habos-babos édességek és azok a bizonyos elvárások. Manapság a Valentin-napot már tárgyiasítottuk, a romantika átfordult árucikkekbe. De hogyan tudnánk a másiknak igazán megadni azt, amire vágyik? Hogyan befolyásolják az elvárások a kapcsolat dinamikáját? És mi a helyzet a szexualitás terén? A témában Dr. Hevesi Krisztinával, egészségfejlesztő szakpszichológussal, szexuálpszichológussal beszélgetett a Life.hu.

Bizonyára mindannyian társítunk valamilyen gondolatot a Valentin-naphoz. A szerelmesek napja leginkább manapság már egy import ünneppé vált. Ezért is fogadjuk el nehezen. Nem egy ősi, több generációs ünnep. Sokan erre hivatkozva ellen is állnak ennek.

„…Nekünk embereknek pszichésen szükségünk van az ünnepekre” 

Talán a legtöbb konfliktus, vita és kérdőre vonás ezen naphoz kapcsolódik. Ekkor élesedik leginkább a férfi és nő közötti különbség.

A nők általában nagy körítést várnak az ünnep kapcsán, a férfiak a hátuk közepére sem kívánják. A léleknek, azonban kellenek a megható, nagy pillanatok. Fontos, hogy ezen alkalmakkor ki tudjuk fejezni a figyelmünket, tiszteletünket a párunk felé. Nekünk embereknek pszichésen szükségünk van az ünnepekre 

– kezdte Dr. Hevesi Krisztina.

A tökéletlen tökéletesség, avagy a fantáziánk néha csal

A Valentin-napot általában nagyon tökéletesre képzeljük és el is várjuk párunktól, hogy ezt teljesítse. Sokszor azonban nem sikerül ilyen felemelően.

– Az emberi agynak ez az illuzórikus működése, hogy minél jobban elképzelünk valamit, hogy milyen lesz, annál inkább ez egy fantázia és annál nehezebben megvalósítható. Ilyen a tökéletes nyaralás és a tökéletes Valentin- nap is – fejtette ki a szakértő.

Az Együtt A Bántalmazás Ellen alapítvány egyik tagja Dr. Hevesi Krisztina. A kampány sokat foglalkozott már párkapcsolaton belüli egyet nem értésekkel, az úgynevezett verbális abúzussal, amely a párkapcsolaton belüli bántalmazás gyakran észrevétlen formája. Sokszor fokozatosan durvulnak el a szavak, a bántalmazó sok esetben felhasználja eszközként a hangnemet, a hangerőt és a testbeszédet is. Különböző esetekben merev elvárásokat támasztunk a partnerrel szemben, amely szintén egy fajta bántalmazásként is megfogalmazható. Ha felismerjük a bántalmazás különböző formáit, segítségünkre lehet a párterápia, pszichológiai tanácsadás, illetve a partner segítése. 

 

Valóban mérhető a párkapcsolat stabilitásának minősége ezen ünnep kapcsán?

Ha Valentin-nap, akkor csoki, plüss mackó, piros fehérnemű. Az egyik legstresszesebb ünnep szintjére emelkedett a szerelmesek napja. A nők nagyobb jelentőséget tulajdonítanak neki. Már napokkal az ünnep előtt elkapja a nőket egyfajta szorongás, figyelik a jeleket. Majd, ha elmarad az ajándékozás, ezt sokszor egy párkapcsolati vészjelzésként fogják fel.

A Valentin-nap utáni depresszió a női nemet érinti leginkább. Azon rágódnak sokan, hogy lehet, hogy a párjuk mégse velük tervez, miért nem kapott ajándékot. Ők azt gondolják, hogy ebben mérhető a kapcsolatuk stabilitása. Azonban, ez nem teljesen így van

 – magyarázza Krisztina.

Dr. Hevesi Krisztina, párkapcsolat, elvárások, Valentin-nap
Ne engedjük, hogy a reklámok profitorientált elvárásai határozzák meg az ünnepeinket.
Forrás: Blatniczky János Timóteus

A pszichológus elmondása szerint, ne engedjük, hogy a reklámok profitorientált elvárásai határozzák meg az ünnepeinket. Legyen szó akár anyagiakról, akár arról, hogy kötelezőnek vegyük és ebbe mérjük a párkapcsolatunk értékét. Ha szeretjük a partnert és tudjuk, hogy vágyik rá, vegyük meg neki, ha olyan, amit meg tudunk tenni, hiszen tudhatjuk, hogy ez örömet okoz neki. Ha egyedülállóak vagyunk, akkor pedig tervezzünk el a barátnőnkkel vagy barátunkkal egy kellemes napot. Nem az önsajnálat ünnepe ez, csináljunk olyanokat ezen a napon, amiket szeretünk.

Ne legyenek túlzott elvárásaink, ne ebbe mérjük a párkapcsolatokat. Ha úgy érezzük, nemtől függetlenné is tehetjük. Ha a párunk lazábban veszi, meglephetjük valamivel. Ha ő is kap valamit, akkor van rá esély, hogy a későbbiekben ő is átveszi ezt a dolgot.

Lesz szex, ha van intimitás és lesz intimitás, ha van szex. De akkor, hogy is van ez?

Mi emberek olyanok vagyunk, hogy mikor új egy párkapcsolat, új egy személy az életünkben, akkor repkedünk, majd megszokjuk és elkezdjük unni, aztán meg már csak a hibáit látjuk. Akkor ijedünk meg legközelebb, ha úgy látjuk, hogy elveszíthetjük. Néha fontosak a figyelmeztető jelek, hogy tudjuk értékelni a másikat. Valentin-napkor vehetünk egy nagy levegőt és gondolkozhatunk ezen.

A férfiaknak sok esetben a szex a szeretet nyelve. Nem értik, ha a másik fél nem fogékony rá. Pedig sokszor a nők kijelentik, hogy addig nem lesz szex, ameddig a férfi nem ad több intimitást, csókot, bonbont, virágot és szenvedélyt. A férfi kijelenti, hogy addig nem lesz több intimitás, ameddig nem lesz szex. Tehát ez vitákat szül. Hiszen, érthető okokból, a nők másképpen gondolják.

A férfiaknak meg kell érteniük, hogy kellő mennyiségű érzelmi intimitás és a párkapcsolat stabilitásának bebiztosításával érhetnek el változást. A nőknek a szexualitáshoz sokkal több törődésre, figyelmességre van szükségük.

A kommunikációnk semmiképpen se a hibakeresés legyen

Bármi könnyen elvárássá válhat. Azért hozzon a másik bonbont, hogy ne legyen balhé vagy ne tagadja meg utána a szexet vagy azért kapunk bonbont, hogy utána legyen szex. Erre nincs általános recept a szakértő szerint.

Arra figyeljünk, hogy ne elvárásaink legyenek, ne legyünk olyanok, mint a nagy gyerekek, akik csak azt nézik, hogy mit kapnak. Inkább arra fókuszáljunk, hogy mi mit adunk a másiknak és akkor beindítunk egy pozitív spirált. Tegyük meg mi az első lépést és közelítsünk a másik felé érzelmileg, intimitásilag és szexben is. Akkor fog a másik is pozitívan reagálni 

– magyarázza Krisztina.

Arra fókuszáljunk, hogy mi mit adunk a másiknak és akkor beindítunk egy pozitív spirált
Forrás: Blatniczky János Timóteus

Ha ez mégsem következik be, akkor érdemes erről beszélni. A vitáinknak és a kommunikációnknak a sajátossága az, hogy általában a negatív dolgokat fogalmazzuk meg, tehát kritizáljuk a másikat. Mennyivel jobb lenne az, hogy ha azt emelnénk ki, hogy pontosan mit csinált jól a párunk. Elmondani neki, hogy mennyire jól esett nekünk, hogy figyelmes volt és hozott kávét, vagy az, hogy csinált ebédet.

–A kommunikációnk ne a hibakeresés legyen, hanem az erények kiemelése. Azt helyezzük fókuszba, hogy mi az, ami jól esett a másiktól és ne azt, ami nem. Ne azt hozzuk fel állandóan, hogy mi az, amit rosszul csinált. Így tudja, hogy mit szeretnénk – folytatta a pszichológus szakértő.

,,Mert te se tetted, ezért én sem teszem”

Sokszor mi magunk is keressük rá a választ, hogy hogyan is kellene alakulnunk, közelíteni egymáshoz az idő előrehaladtával. A tartós párkapcsolat titka többször szerelembe esni, mindig ugyanabba a személybe. Ahhoz, hogy tényleg ez egy magas szeretet, szerelem szinten maradhasson, a szenvedély lángja se múljon ki, ahhoz bizony folyamatosan tenni kell a tűzre. Valahol ezek az ünnepek is lehetőséget adnak rá. Mind a két félnek lépnie kell.

Fontos, hogy ne egy negatív duzzogási spirál alakuljon ki, inkább pozitív irányba kezdjük el építeni a dolgokat. Ne azért ne tegyünk valamit, mert a másik sem tette meg. Az, hogy odafigyelünk-e sok évvel később is az ilyen részletekre, azzal döntjük el mi, hogy jó lesz-e a párkapcsolatunk. Megvan a receptje a rossz és a tönkrement párkapcsolatnak is. A jónak is ugyanúgy

 – emelte ki a szakértő.

A recept tehát:

Odafigyelni egymásra és kifejezni a szeretetünket. Elfogadni és figyelni arra, hogy mit is szeretne a másik igazán, akár több intimitást, akár több szexet. Elengedhetetlen, hogy empatikusan megértsük a másikat és ne pedig meggyőzni akarjuk a saját igazunkról.

 

Kérdés, hogy a férfiak számára vajon miért egyfajta nyomás vagy kötelezettség a figyelmesség?

A pszichológus szakértő szerint, lehet, hogy mi nők is rosszul fogalmazunk, amiből az következhet, hogy az adott kérés egy elvárás részünkről. A másik ok pedig az lehet, hogy a férfiak ragaszkodnak a döntéshozó szerepéhez. Ez az ellenállás irányába terelheti a férfit.

Ma az elkényeztetett férfiak időszakát éljük. Nem kell udvarolni, nem kell virágot vinni, elcsökevényesedett a képességünk a romantikára. Manapság már csak chaten beszélgetnek a fiatalok és az összes udvarlás ennyi, hogy jobbra húzzuk az illetőt a tinderen. Éppen ezért a nőknek még nagyobb a vágyakozása a romantika felé, a Valentin-nap iránt, a férfiak pedig egyre sutábbak benne, ami még több konfliktust eredményez. Ennek következtében az egyedülállók száma is megnövekedett, így tehát ez egy ördögi kör.

Tendencia szinten a fiatalok kevésbé romantikusak. És akkor itt jön képbe a Tinderes ismerkedés. Nagyon megváltoztak a kapcsolati formák, sokkal több lett  a ”barátság extrákkal kapcsolat” és az egyéjszakás kalandok száma is megnövekedett. A mai rohanó világban sokan nem akarnak párkapcsolatot, csak a szexuális vágyuk kielégítése végett keresnek partnert. Sokkal kevesebb lett a romantika és az elkötelezett kapcsolat száma is az elmúlt tíz-húsz évben.

Emberi létünk egyik legfontosabb területe az érzelmeink kifejezése.
Forrás: Forrás: 123rf.com

„Érzelmeket kommunikáljunk és érzelmeket kapjunk vissza, ez a fontos”

A jövő egyre inkább a robotok és a mesterséges intelligencia felé tendál. Bízzunk benne, hogy azért van még igény a másik emberre is és nem csak robotok kellenek, akikkel szexelhetünk. A másik embernek érzelmei vannak, igaz, már a gépekbe is be lehet programozni olyan viselkedéseket, amelyek érzelemre utaló gesztusokat eredményeznek. A robotok nem éreznek valójában, mi pedig nem vagyunk olyan kiszámíthatóak, mint a robotok, nehezebb velünk.  

Bízom benne, hogy a túlságosan technikát használó és az érzelmeket háttérbe szorító spirál egyszer megszakad. Valójában a kommunikációnk átment az internetre, érzelmeinket emojikkal fejezzük ki. Emberi létünk egyik legfontosabb területe az érzelmeink kifejezése. Olyan, mintha ezt teljesen ignorálni akarnánk, így azt kell, hogy mondjam, hogy ha nem a giccses plüss mackókra és a piros bonbonok-ra fókuszálunk, hanem az emberi értékekre, a másik fontosságára Valentin- napkor is, akkor ez egy kedves ünnep.

Érzelmeket kommunikáljunk és érzelmeket kapjunk vissza, ez a fontos. Érzelmi intelligenciánk kezd ellustulni, elbutulni, miközben pedig a boldogságot kergetjük.

 



 

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.