Gazdátlan babakocsi: Az utcán hagyta gyerekét egy budapesti nő

anya gyermek babakocsi
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Babakocsiban fekvő tizennégy hónapos gyermekét hagyta az utcán egy budapesti nő, majd eltűnt. A rendőrök keresik az anyát.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XX. és XXIII. kerületi Rendőrkapitánysága kiskorú veszélyeztetésének gyanúja miatt indított eljárást.

A frendőrségre 2016. augusztus 31-én 19 óra 23 perckor érkezett lakossági bejelentés, hogy Budapesten a XX., Pozsonyi utcában egy nő egy babakocsiban kisbabát hagyott az utcán, majd ismeretlen helyre távozott. A kisbabát a mentők megfigyelésre kórházba vitték. A nyomozók beazonosították a nőt. Kósa Renáta budapesti lakos ellen elfogatóparancsot adtak ki.

Kósa Renáta Forrás: police.hu

A nő 33 éves, körülbelül 170 centiméter magas, vékony testalkatú, haja váll alá ér, sötét vörös színű.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XX. és XXIII. kerületi Rendőrkapitánysága kéri, hogy aki a képen látható Kósa Renáta tartózkodási helyéről vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban információval rendelkezik, hívja a 06/20 324-4130-as telefonszámot, vagy névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111-es „Telefontanú" zöldszámon, a 107-es vagy a 112-es központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.