Nyílt levél egy édesapának

Olvasónk is hosszú és nehéz út előtt áll még. Az alábbi levelet édesapjának címezte, aki nemrég önkezével vetett véget az életének. Sok erőt kívánunk neki, reméljük már az is sokat segített neki, hogy ezeket a sorokat kiírhatta magából.

Szombat van, tíz perc múlva délután öt óra. Tíz perc múlva hívni fogsz. Már legalább 13 éve minden szombat délután öt órakor felhívsz. Már azon gondolkodom, ma miről fogunk beszélgetni. Politikáról, fociról vagy a spanyolországi nyaralásról, ahova holnap utaztok?

Nemrégiben Parkinson-kórt diagnosztizáltak nálad. Sokkolt téged a hír, azt mondtad, félsz a jövőtől. Talán majd megkérdezem tőled, hogy vagy, és te azt feleled, szörnyen. És nevetni fogsz.

Erről hogyan tudunk majd beszélgetni? Hogyan fogom felhozni a témát? Mély levegőt veszek, és megkérdezem: mégis, hogyan gondoltad ezt, apa? Tudod, mit tettél velünk? A párod 24 órán át nem tudta, mi van veled. Hívtunk, nem válaszoltál. Angliából nem tudtunk csak úgy átugrani hozzád, ezért a rendőrséget hívtuk, ellenőriznék-e, mi van veled. Fél óra múlva hívtak, rossz hírük van, megtaláltak, holtan.

Egyszerre érzek dühöt, szomorúságot és ürességet. Dühöt, hogy ilyen brutális, szörnyű véget értél. Dühöt, hogy ilyen önző voltál, és minket itt hagytál kétségek között. Szomorúságot, hogy ennyire magányos és elszigetelt voltál. És ürességet, hogy most már örökké hiányozni fogsz a családból.

Anyukád meghalt, amikor 14 éves voltál. Azt mesélted, soha annyira magányosnak és sebezhetőnek nem érezted magad, mint akkor. Hogy soha többé nem akarod úgy érezni magad, és hogy a pénzkeresést használtad arra, hogy megvédd magad.

Aztán 59 évvel később úgy tűnik, ismét magányosnak és sebezhetőnek érezted magad. Bár pénzed volt, de nem a pénz a legfontosabb az életben, hanem a család, a barátok, a világgal való kapcsolat. A pénz nem adott biztonságot. De apa, te nem voltál egyedül!

Hogy most minket tettél magányossá és sebezhetővé. Nem hiszem, hogy ezt akartad. Úgy hiszem, a pillanat hevében hoztad meg a döntést, és szinte azonnal meg is bántad. Hiszem, hogy amikor majd felhívsz, el is fogod mondani, mekkora butaságot tettél, és hogy ez soha többé nem fog megtörténni...

Tehát tényleg igaz, hogy elmentél. Nem tudok veled sem a politikáról, sem a fociról beszélgetni. Nem tudom megkérdezni, miért tetted, és te nem tudod elmondani, hogy többé nem teszel ilyet. Most már tudom, hogy mindez visszafordíthatatlan. Azt hiszem, valójában számítottam rá, hogy nem fogsz hívni. Így ma 5 órakor telefonálás helyett gyertyát gyújtunk, és megiszunk egy üveg pezsgőt. Biztos vagyok benne, hogy egyetértenél ezzel.

Teljes szívemből remélem, apa, hogy végül békére leltél. És bízom benne, hogy végül mi is elfogadjuk a helyzetet, és megtanulunk vele együtt élni. Még nem teljesen tudtam megbocsátani neked, de rajta vagyok.

Bárhol is leszek ebben az időben, mindig eszembe fogsz jutni. A legnagyobb vágyam pedig az, hogy bárhol is vagy most, tudd, hogy mennyire szerettünk téged, és hogy mennyire nem akartuk, hogy itt hagyj minket.

Szeretettel,

a fiad