Született feleségek sorozat tévé család
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A legjobb női sorozatokról korábban már írtunk, most a családokról szólók kerülnek terítékre. Érdemes már az elején leszögezni, hogy nem feltétlenül azok kerültek fel a toplistánkra, amelyek kizárólag a vígjáték kategóriájába sorolandók. Természetesen pluszpont jár azokért a jelenetekért, melyeken valóban jóízűen lehet nevetni, és túlmutatnak az átlagos, számos helyen elsütött poénokon. Ne feledd el, hogy a legjobb öröm a káröröm, egy fiktív család kinevetése pedig kicsit sem kell, hogy zavarba ejtsen minket. Ám egy családról szóló sorozat annyi mindent rejthet magában – segíthet a gyereknevelésben, remek példákkal mutathatja be egy család működését, könnyeket csalhat a szemünkbe, vagy csak épp ráébreszthet minket arra, hogy mennyire remekül is működik a mi családi egységünk.

A mi toplistánkon szerepel dráma, „példabeszéd”, vígjáték, de mindnek az a célja, hogy 20–60 percre átrepülhessünk a szomszédba, beleshessünk az ottani működésbe, velük örüljünk, nevessünk, éljünk meg tragédiákat, és álljunk talpra. Bevallom, amikor én a top 1-s sorozatot kivégeztem, komoly űrt éreztem a lelkemben. Úgy éreztem, hogy ismerem azt a családot, akik most elköltöztek, és többé nem hallhatok felőlük. Szóval esetemben a készítők elérték a céljukat.

Családokról szóló sorozatok – toplista

5. Hetedik mennyország (7th Heaven)

A Camden család életét követhetjük végig, ami nem tekinthető átlagosnak, hiszen az apa tiszteletes, az anya háztartásbeli, és öt gyermeket nevelnek. Mai léptékkel ez se kis teljesítmény, de ahogy a sorozat halad előre, születik egy ikerpárjuk is. Hétgyerek, akik serdülnek, csalódnak, szerelembe esnek, rosszalkodnak, lázadnak, közben pedig megmutatják a gyermeki én legkedvesebb oldalait is. Már-már nyálasan csöpögős sorozatról van szó, de néha olyan jó leülni és igazi jó emberekről nézni történeteket, akik hibáznak – igen sokat –, de végül mindig az egymás iránti elválaszthatatlan kötelék és szeretet győzedelmeskedik.

A Hetedik mennyország című sorozatban a Candem család mindennapjait követhettük figyelemmel Forrás: CBS

4. Született feleségek (Desperate Housewives)

A Lila Akác köz, ahol mindig történik valami, ahol az amerikai álom mögött titkok, hazugságok és rejtegetett vágyak bújnak meg, minden rész tartogat valami meglepőt a néző számára. Remek példákat láthatunk különböző anyatípusokra; rideg, szétszórt, gondoskodó, felelőtlen... Ha a maga letisztult formájában tekintünk a négy barátnőre, nos, egyik esetén sem nevezhetjük iskolapéldának azt, ahogy a gyermekeiket nevelik. Épp ezért ilyen erős ez a sorozat, hiszen mi magunk sem vagyunk 0-24-ben tip-top, 50-es évekbeli, keményített szoknyájú, vacsorára egyben csirkét sütő anyák. Az életünk, a gondolkodásunk alapján mind megtalálhatjuk azt a szereplőt, akivel képesek vagyunk azonosulni, akinek a hibáit és sikereit a magunkénak tudjuk érezni. Mosolygás, nevetés, döbbenet és könnyes szemek – ezt ígéri a Született feleségek.

A Született Feleségek a Lila Akác lakóinak izgalmakkal, titkokkal teli életébe leshettünk be Forrás: AFP

A Szomszédok az egyik legkedveltebb és legismertebb magyar sorozat volt, több mint tíz éven keresztül sugározta a Magyar Televízió. Május 7-én volt 30 éve, hogy leadták az első részét. A Szomszédok Magyarország legikonikusabb sorozata. A történet egy panelház lakóinak mindennapjait követi nyomon, az apró vagy annál nagyobb gondjaikkal. Nosztalgiázz velünk!

3. A farm, ahol élünk (Little House on the Prairie)

Az 1870-es évek Amerikájában járunk, ahol az emberek kis százaléka élt csak városokban, a legtöbben a környező farmokon próbáltak boldogulni. A sorozat középpontjában az Ingalls család áll, akik három lányukkal küzdenek nap mint nap, hogy a tőlük telhető legtisztességesebb életet élhessék. Egyszerre fájdalmas és megindító látni, hogy bizony egy kinőtt, szétfoszlott cipő, elszakadt tankkönyv, koszos ünneplő is komoly lelki vívódásokat és problémákat tud okozni egy család életében. Akkor, amikor egy betegség áldozatot vár el az édesanyától, elgondolkodunk, hogy bár rengeteget panaszkodunk, igazából nincs semmi okunk rá. Ez a sorozat az összetartás, összefogás, a jóság mintapéldája, olyan módon mutatja be az Ingalls család és a körülöttük élő emberek életét, mely bár tele van tragédiákkal, mégis könnyesen megindító.

A farm, ahol élünk az 1870-es évek Amerikájába repít vissza bennünket Forrás: AFP

2. Modern család (Modern Family)

A sorozat, Jay Pritchett és gyermekei, Claire Dunphy és Mitchell Pritchett családja köré összpontosul. Van itt bohókás, túlzott önbizalommal bíró apa, meleg pár örökbe fogadott gyermekkel, népszerű, ám butácska tinilány, latin temperamentumú mostohaanya... gyakorlatilag a három család tagjai mind különböző emberek, mégis remek összhangot alkotnak.

A sorozat javarészt a három családban történő házastársi, gyermeknevelési és generációs konfliktusokat dolgozza fel, de nem mentes társadalmi, kulturális kérdésektől sem. Intelligens és szatirikus humorával abszolút magával ragadó. Az epizódokban a szereplők – egyfajta videóinterjú formában – beszélnek a nézőkhöz, megosztják gondolataikat, háttérinformációval szolgálnak a cselekménnyel kapcsolatban, összegeznek, levonják a tanulságot. A készítők ránk bízzák, hogy mi számunkra humoros; nincs alánevetés, amivel engem például a világból ki lehet kergetni.

A Modern családban egy nagy család életébe pillanthatunk bele Forrás: AFP

1. A semmi közepén/ Anyám borogass (The Middle)

A történet főszereplői egy átlagos amerikai család tagjai; a középkorú szülők, a buta, ám annál talpraesettebb tinédzser fiú, a szerencsétlen tizenéves lány és egy igazi különc kisfiú. Heckék lusták, az örökös családi program a tévézés, mindig gyorsétel kerül az asztalra, no meg persze imádnak gonoszkodni egymással, mindemellett azonban az életüket próbálják kívülről tökéletesnek látszatni. Frankie – az anya – narrátori szerepet is betölt, ironikus megjegyzéseivel vezeti végig a nézőt a történeten.

A Semmi közepén/Anyám borogass főszereplői egy átlagos család tagjai Forrás: Facebook/The Middle

A Semmi közepén túlmutat egy átlagos családsorozaton, hiszen a részek felépítése meglepően íves. Elindulunk középről, lesüllyedünk a mélybe, majd kapunk valami igazán szívbemarkoló végkifejletet. Frankie és Mike annyira rossz szülők, hogy időnként hangosan felkiáltunk a tévé előtt ülve; „Miért???” Báját mégis ez az emberi oldal adja, az esendő család, akik bukdácsolnak, gyakran kerülnek bajba, mégis imádnivaló összetartás és szeretet jellemzi őket. Egyszerre humoros és szívet melengetően kedves sorozat – amiért pedig külön pont jár: itt sincs alánevetés. Éljen! Remek esti program a gyereknevelésbe belefáradt szülők számára, akik pár rész után újjá fognak születni. és egyből sokkal tökéletesebbnek látják majd magukat.

Menyasszonyok anyaszerepben - Bűbájos szoptatós fotók http://www.life.hu/csalad/20170516-menyasszonyok-anya-bubajos-szoptatos-fotok.htmlAz esküvő napja egy szempillantás alatt véget ér, így rengeteg dolgot kell belesűríteni; fogadalmak, beszédek, tánc, hivatalos fotózás... stb. Ám, vannak olyan arák, akiknek a hagyományos teendőkön kívül akad más is. Ők azok, akik elsődlegesen nem menyasszonyok, hanem anyák. Család--Genetikai szexuális vonzerő, avagy anyák, akik szerelmesek lettek a saját gyerekükbehttp://www.life.hu/csalad/20170516-genetikai-szexualis-vonzero-anyak-akik-szerelmesek-lettek-sajat-gyermekukbe.htmlA genetikai szexuális vonzerőről viszonylag ritkán esik szó, hiszen a szülő-gyermek közti testi viszony tabunak számít. Ám az esetek számát tekintve a GSA (genetic sexual attraction) gyakoribb, mint hinnénk. Fontos leszögezni, hogy ez nem egyenlő a pedofíliával és egyéb gyermekek ellen elkövetett szexuális visszaéléssel. Család--Rakd ki a darabkákat úgy, hogy egységet alkossanak – a mozaikcsaládokhttp://www.life.hu/csalad/20170514-rakd-ki-a-darabkakat-a-mozaikcsaladok-mukodese.htmlA család a legszebb és a leghatékonyabb szociális egység. Tagjai feltétel nélküli bizalommal és szeretettel bírnak egymás iránt, valamint az egyén működése tekintetében kulcsfontosságú szerepet tölt be a család minősége. Egyre több a válás, ezzel párhuzamosan nő a mozaikcsaládok száma. Hogy mit is jelent tulajdonképpen a mozaikcsalád, és milyen módon hat a benne élőkre? Nos, ezzel foglalkozunk ma, a Családok Nemzetközi Napján. CsaládOrigoGyerekek, akik egyedül utaztak - Elképesztő és megdöbbentő történetekhttp://www.life.hu/csalad/20170512-gyerekek-akik-egyedul-utaztak-torteneteik-elkepesztoek-es-megdobbentoek.htmlMegszökik, eltűnik. Ettől a két dologtól minden szülő retteg. A gyerekek még nem képesek felmérni egy-egy tettük súlyát és cselekedeteik kockázatát. Így történhet meg, hogy olyanra adják a fejüket, ami felnőtt szemmel nézve meggondolatlan, veszélyes lehet. Vajon mire gondolt a 6 éves kisfiú, amikor a reptérre ment a szülei nélkül, vagy épp az a tinédzser lány, aki egy tengeralattjáróra szökött fel? Korábban már írtunk olyan eltűnt gyermekről, aki a mai napig nem került elő. Ám ezek az esetek mások. Család--Filmbeli tanárok, akikre nagy szükség lenne a mai iskolarendszerben (is)http://www.life.hu/csalad/20170511-filmbeli-tanarok-akikre-szukseg-lenne-a-mai-iskolarendszerben-is.htmlA filmek nem csak szórakozást jelentenek, a bennük felfedezett karakterekért akár még rajongani is képesek vagyunk. Ám, nem csupán a szexi, hősies vagy épp figyelemreméltóan érdekes jellemvonások ragadhatnak minket magukkal. Ott vannak azok az ízig-vérig emberi ábrázolások is, amelyek példaként szolgálhatnak. Adózzunk most a filmkarakterek közül a tanároknak ezzel a toplistával. CsaládAFPHisztiveszély - Nem fogod elhinni, miért borultak ki ezek a gyerekek!http://www.life.hu/csalad/20170505-hiszti-gyerekek-akik-sirnak-kiborulnak-fotok.htmlGyermeket nevelni csodálatos dolog, a legszebb a földön, de tényleg... kivéve, amikor hisztizik. Ezt pedig elég gyakran megteszi, pláne egy pár éves. A kiborulásoknak számtalan formája, erőssége ismert, egy közös azonban mindben van; úgy csapnak le, mint a tornádó, és olyan hirtelen ér végük, mint egy nyári zápornak. Külső szemmel nézve a hisztik okai banálisak, de a gyerekek olyan tragédiaként tudják megélni őket, hogy azonnal Oscar-díjat érdemelnének az alakításukért. Család--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.