A Disney-meséknek sincs mindig jó vége: fotók

fotók illusztráció környezetszennyezés mese társadalomkritika Disney
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
És boldogan éltek, míg meg nem haltak? Nos, arról korábban már írtunk, hogy ezek eredeti története nem épp vidám, sőt némelyik inkább emlékeztet egy horrorsztorira, semmint gyerekeknek szánt kedves történetekre. Most azonban azt mutatjuk meg, hogy a feljavított verziók befejezése is könnyen lehetett volna „bad end".

Jeff Hong animációs művész jelenleg New Yorkban él, de Los Angelesben született és nevelkedett.

Jeff akkora Disney-fan, hogy továbbgondolta a meséket, és elkészített egy igen érdekes és egyben kiváló társadalomkritikaként is felfogható illusztrációs projektet. A szereplők hétköznapi drámákat mutatnak be, melyeket – sajnálatos módon - szinte már unalmas közönnyel fogadunk. Az alkotásokban olyan témákat használt fel, mint a környezetszennyezés, az erdőirtás, az állatokkal való visszaélés, a kábítószer és egyéb függőségek.

Kattints a képre, és nézd meg a galériánkat:

Forrás: Jeff Hong
1 / 20
Forrás: Jeff Hong
1 / 20
Forrás: Jeff Hong
1 / 20
Forrás: Jeff Hong
1 / 20
Forrás: Jeff Hong
1 / 20
Forrás: Jeff Hong
1 / 20
Forrás: Jeff Hong
1 / 20
Forrás: Jeff Hong
1 / 20
Forrás: Jeff Hong
1 / 20
Forrás: Jeff Hong
1 / 20
Forrás: Jeff Hong
1 / 20
Forrás: Jeff Hong
1 / 20
Forrás: Jeff Hong
1 / 20
Forrás: Jeff Hong
1 / 20
Forrás: Jeff Hong
1 / 20
Forrás: Jeff Hong
1 / 20
Forrás: Jeff Hong
1 / 20
Forrás: Jeff Hong
1 / 20
Forrás: Jeff Hong
1 / 20
Forrás: Jeff Hong
1 / 20
Forrás: Jeff Hong
1 / 20
Forrás: Jeff Hong
1 / 20
Forrás: Jeff Hong
1 / 20
Forrás: Jeff Hong
1 / 20
Forrás: Jeff Hong
1 / 20
Forrás: Jeff Hong
1 / 20
Forrás: Jeff Hong
1 / 20
Forrás: Jeff Hong
1 / 20
Forrás: Jeff Hong
1 / 20
Forrás: Jeff Hong
1 / 20
Forrás: Jeff Hong
1 / 20
Forrás: Jeff Hong
1 / 20
Forrás: Jeff Hong
1 / 20
Forrás: Jeff Hong
1 / 20
Forrás: Jeff Hong
1 / 20
Forrás: Jeff Hong
1 / 20
Forrás: Jeff Hong
1 / 20
Forrás: Jeff Hong
1 / 20
Forrás: Jeff Hong
1 / 20
Forrás: Jeff Hong
1 / 20
Forrás: Jeff Hong
1 / 20
Forrás: Jeff Hong
1 / 20
Forrás: Jeff Hong
1 / 20
Forrás: Jeff Hong
1 / 20
Forrás: Jeff Hong
1 / 20
Forrás: Jeff Hong
1 / 20
Forrás: Jeff Hong
1 / 20
Forrás: Jeff Hong
1 / 20
Forrás: Jeff Hong
1 / 20
Forrás: Jeff Hong
1 / 20
Forrás: Jeff Hong
1 / 20
Forrás: Jeff Hong
1 / 20
Forrás: Jeff Hong
1 / 20
Forrás: Jeff Hong
1 / 20
Forrás: Jeff Hong
1 / 20
Forrás: Jeff Hong
1 / 20
Forrás: Jeff Hong
1 / 20
Forrás: Jeff Hong
1 / 20
Forrás: Jeff Hong
1 / 20
Forrás: Jeff Hong
1 / 20

Anyák és lányaik, mint Disney-hercegnők: fotókhttp://www.life.hu/csalad/20180119-anyak-es-lanyaik-mint-disney-hercegnok.htmlMi történik a naplementében ellovagoló szerelmespár és a „boldogan éltek, míg meg nem haltak" után? A Disney mesék mindig bűbájosan végződnek, ám csak találgathatunk, hogy miként is folytatódhat kedvenc karakterünk élete. Erre azonban csak ritkán kapunk választ, egy-egy művész mese-utópisztikus alkotásából. Ám van valami más is, ami mindenkit érdekel, ez pedig a hercegnők és a kor kapcsolata. Vajon miként öregednének meg? Család--Kedvenc Disney és Grimm meséink eredetije, igazából horror a javából (18+)http://www.life.hu/csalad/20170730-a-grimm-es-disney-mesek-eredetije-igazabol-horror-tortenet-18.htmlMeg fogsz lepődni, hogy több esetben az élet adta döbbenetes, de igaz történetek szolgáltak egy-egy kedves mese alapjául. Lépj be egy olyan világba, ahonnan gyerekkorodban biztosan sikítva menekültél volna. Korábban már sorra vettünk öt népszerű mesét, most hoztunk még hármat a horror történetek sorából. CsaládAFPMesélj fejből – Több szempontból is jobb, mintha könyvből tennédhttp://www.life.hu/csalad/20171207-meselj-fejbol-esti-mese-mesekonyv-nelkul.htmlA gyerekek szeretik a visszatérő meséket, mivel ez is egyfajta biztos pont az életükben. Hiába hallották már százszor, ugyanolyan élvezettek hallgatják. Ám van annak valamilyen különleges varázsa, amikor ők választhatnak szereplőt, amikor ők adhatják meg az alapsztorit. A fejből mesélés több szempontból is jobb, és több változata létezik. CsaládOrigoApák a filmvásznon – 5 sztár, aki példaértékű alakítást nyújtott apakénthttp://www.life.hu/csalad/20180702-apak-a-filmvasznon-5-sztar-szinesz-aki-peldaerteku-alakitast-nyujtott-apakent.htmlA szülőség nagyon nehéz és igen felelősségteljes feladat, ami a férfiak számára talán egy fokkal komolyabb kihívást jelent. Korábban már írtunk arról, hogy miről is szól az apaság. De nem szabad elfelejteni, hogy jó apának sokféleképpen lehet lenni. Most a filmvilágból hoztunk példákat erre az ezerszínűségre. CsaládOrigoEgy apa, aki Instagram oldalával meghódította a szülők szívét – London Dadhttp://www.life.hu/csalad/20170922-egy-apa-instagram-oldala-szulok-london-dad-gyerekneveles-blog.htmlA London Dad, tulajdonképpen egy Wimbledonban élő apuka által felépített brand. Felesége, Alice, és két lányuk, Etta valamint Cat mindennapjait örökíti meg, de egy szimpla apás Instagram fióknál, Gregory Stanton sokkal többet hozott ki a közösségi média teremtette lehetőségből. Ismerd meg ezt a csúcs szuper apukát. Család--Rajzfilmsorozatok, amiket a gyerek mellett, a szülő is élvezhttp://www.life.hu/csalad/20180831-rajzfilmsorozatok-amiket-a-gyerek-es-a-szulo-is-elvezettel-nez.htmlSzámtalan mesecsatorna, és ezen belül rajzfilmsorozat várja, hogy a gyerekek leüljenek a tévé elé. Szülőként azonban a legtöbb untat vagy épp idegesít – mint arról korábban már írtunk. Most nézzünk meg pár olyat, melyet kicsik és nagyok is élvezettel néznek meg. CsaládOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.