Külön tölti a karácsonyt Várkonyi Andi és Bochkor Gábor

karácsony Várkonyi Andrea Bochkor Gábor
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Tizenkét év után idén külön tölti a karácsonyt Várkonyi Andrea és Bochkor Gábor. Andi kislányukkal, Nórival, Gábor pedig az édesanyjával kettesben vacsorázik szenteste.

Bochkor Gábor szerda reggel a Music FM Önindító című műsorában jegyezte meg, hogy szenteste vele lesz az édesanyja is. Ezután hívta fel a Bors munkatársa Bochkor menedzsmentjét, ahol azt a választ kaptuk, hogy Gábor nem szeretne arról nyilatkozni, miként tölti az ünnepeket.

Várkonyi Andrea viszont a Bors Extrának elmondta, hogyan töltik az ünnepeket.

„Mindent megteszek annak érdekében, hogy a gyermekemnek fantasztikus karácsonya legyen! Nem akarom, hogy Nóri bármiben is hiányt szenvedjen, de mindeközben azt sem szeretném, hogy azt érezze, színház az egész. Éppen ezért, ráadásul az ő kérésére, külön töltjük Gáborral a karácsonyt, pont úgy, mint minden elvált szülő. Egyik nap Szegeden leszünk a szüleimnél, másik nap pedig Nóri az édesapjával karácsonyozik. Túl friss és túl feszült még a helyzet ahhoz, hogy együtt ünnepeljünk. Akkor csak mindenkinek viselkednie kellene, és tartania a száját, nehogy valami olyat mondjon Nóri előtt, amit egyébként nem szeretnénk, ha hallana. Ezt sem én, sem ő, sem pedig Gábor nem akarja. Mindnyájunknak jobb, ha külön, de békességben töltjük az ünnepeket” – nyilatkozta Andi.

Az első karácsonyuk lesz az idei, amit nem együtt ünnepelnek Forrás: Facebook/Várkonyi Andrea

16 év után válik Ábel Anita: egy hónapja költözött el tőle férje, Krisztiánhttp://www.life.hu/csalad/20181130-16-ev-utan-valik-abel-anita-egy-honapja-koltozott-el-tole-ferje-krisztian.htmlAhogy megírtuk, a Best magazinnak adott interjút Ábel Anita, amelyben elmondta: 16 év után válik a férjétől. Krisztián egy hónapja költözött el otthonról, és mostanra már a lányuk, Luca is megszokta az új helyzetet. Család--Az eddigi évek legőrültebb internetes kihívásai (18+)http://www.life.hu/csalad/20181216-az-eddigi-evek-legorultebb-veszelyes-internetes-kihivasai.htmlKorábban már írtunk a „48 órás kihívásról", mely a 14 év alattiakat célozta meg: a gyerekeknek úgy kellett tenniük, mintha eltűntek volna. A challenge-ben részt vevők pontszámokért küzdöttek; minden facebookos vagy twitteres, az eltűnésére való felhívás, aggódó üzenet pontot ért. Tehát miközben a gyerek pontokat gyűjtött, a szülei otthon halálra aggódták magukat. A következő kihívások is hasonlóan meggondolatlan kiötlőkre utalnak, csak remélni tudjuk, hogy a következő év inkább vicces, mint veszélyes kihívásokat hoz magával – mert hozni fog, ebben biztosak lehetünk. CsaládOrigoKollányi Zsuzsi elárulta, amióta édesanya lett, nem marad ideje főznihttp://www.life.hu/csalad/20181219-kollanyi-zsuzsi-elarulta-amiota-edesanya-lett-nem-marad-ideje-fozni.htmlKollányi Zsuzsi őszintén beszélt az anyaság szépségeiről és nehézségeiről is. Bevallotta, hogy a házimunkákra szinte semmi ideje nem marad. CsaládOrigoEgy dolgot mindenképpen kerülj el várandósan karácsonykor: a stresszthttp://www.life.hu/csalad/20181215-keruld-a-stresszt-karacsonykor-kismamakent-varandosan.htmlIgen, tudjuk, hogy a várandósság nem betegség, de mégiscsak egy másállapot, amelyet nem lehet figyelmen kívül hagynod a karácsonyi időszakban sem. Nem kell természetesen a kanapéról figyelned a sürgés-forgást, de próbálj másként hozzáállni az ünnepi teendőkhöz. CsaládOrigoWeisz Fanni a férjével és három macskájukkal tölti a szentestéthttp://www.life.hu/csalad/20181219-weisz-fanni-ferjevel-es-harom-macskajukkal-tolti-a-szentestet.htmlWeisz Fanni nem látogatja meg az édesanyját szenteste, azt a férjével és háziállataikkal tölti. Az anyja reméli, legalább az ünnep egyik napján találkozhat a gyermekével. CsaládOrigoÍme, Szellő István és a négy gyermekehttp://www.life.hu/csalad/20181218-ime-szello-istvan-es-a-negy-gyermeke.htmlKomoly kihívás Szellő István számára három fiú és egy kislány édesapjának lenni, de természetesen legalább annyi, ha nem több örömet is jelent a feladat. CsaládFotó: Szabó Gábor - Origo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.