Íme, Szellő István és a négy gyermeke
![](https://cdn.life.hu/2023/12/glY9Og5Uh5fQ8MBE_nv1eYtCTTi92hhlRZuy-dgiMAQ/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzhjM2RjOWZjYzM2OTQ2MmY4MzdiZmQ1MzI5ZDNjNDFl.jpg)
Szellő István négy gyermeke három korosztályt képvisel, ami nehezíti a híradós feladatát. Az első házasságából született fia, András most 22 éves. A másodikból a 16 éves Ádám született. Az ikrek, a kilencéves Manna és Alen egy későbbi kapcsolat gyümölcsei. A félig szír származású édesanyjuk már nem élhette meg a gyermekek negyedik születésnapját.
„Tény, csinálhattam volna másképp is, jobban is, elvégre nem ez az ideális családmodell. De ha már így alakult, amit egyébként nem bánok, ebből kell kihoznom a legtöbbet. A szeretet mellett mind a négy gyermekemre kell, hogy jusson elegendő figyelem, törődés, idő és energia. Ez vezérel a mindennapokban” – mondta a Story magazinnak Szellő István. Hozzátette, eddig szerinte sikerült helytállnia. „Ha őszinte akarok lenni, minden gyermekemet elkényeztettem. Egy kedves szóval, egy mosollyal mindig le tudtak, le tudnak venni a lábamról, különösen a lányom, aki máris remekül érti a női csalafintaságokat. Az életkoruknak megfelelő̋ értékrendjük szerencsére a helyén van” – tette hozzá a híradós.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.