cápa támadás Cápa Bethany Hamilton
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Mindannyian túlélők, azonban mindannyian szörnyű támadást éltek át. Volt, aki a bátor édesanyjának köszönhette, hogy karcolásokkal megúsztott egy cápatámadását, más azonban nem volt ilyen szerencsés.

Sydney Levy az édesanyjával látogatott ki a floridai New Symrna Beachre. Szörfözni és napozni készültek, és álmukban sem gondolták, hogy valóságos terrort kell átélniük a vízben. Az egyik pillanatban ugyanis egy hatalmas cápa megragadta a 15 éves lányt, és a víz alá húzta magával. Sydney édesanyja egy percre sem esett pánikba, lemerült a lánya után, és visszahúzta őt a deszkájára, majd segítségért kiáltott. A cápa nem adta fel ilyen könnyen, és folyamatosan a deszkán fekvő két nő körül úszkált. Miután a mentőcsapat megérkezett a cápák is eltűntek. Később egy interjúban az asszony elmondta, hogy csak az járt a fejében, hogy nem fogja tőle egy cápa elvenni a lányát. A kamaszt a lábfején harapta meg az állat, és édesanyja bátorságának köszönhetően néhány öltéssel megúszta a támadást.

Russell Easton csak néhány igazán kellemes emléket akart szerezni, amikor búvárkodni indult. A férfi egy profi kamerát is magával vitt a merülésre, nem is sejtve, hogy az eszköz megmenti az életét. Egyik pillanatban ugyanis váratlanul megjelent előtte egy hatalmas cápa, és próbálta megharapni. Russell azt tette, ami először az eszébe jutott, a felé közeledő hatalmas cápa szájába dobta a kameráját, ezzel pedig ő és társai is esélyt kaptak a menekülésre.

Russell Easton Forrás: Chronicle Live

Leharapta egy német nő karját egy cápa

Leharapta egy cápa egy Mauin nyaraló német nő karját. A hatóságok a partszakasz átvizsgálása után újra megnyitották a baleset miatt egy időre lezárt fürdőhelyet. Olvasd el ezt a cápás történetet is!

Bethany Hamilton 13 éves volt, amikor szörfözés közben megtámadta egy négyméteres tigriscápa. A támadás következtében a tinédzser elveszítette a jobb karját. Bethany életéről film is készült, ami nem csoda, hiszen élete inspiráló megannyi ember számára. A lány azután sem adta fel, hogy megsérült. Egy karral is visszaállt a szörfdeszkára, és számos versenyen indult. 2013-ban ment férjhez, majd 2015-ben megszületett kisfia, akit 7 hónaposan már felültett a szörfdeszkára. A 27 éves nő tavaly októberben jelentette be, hogy második gyermekével várandós.

Bethany Hamilton Forrás: Instagram/bethanyhamilton

Dave Quinlivan is azok az áldozatok közé tartozik, akiket nyaralás közben ért cápatámadás. A férfi kezdetben csak azt vette észre, amikor vízisízett, hogy a delfinek máshogyan viselkednek annál, mint amit megszokott. Azonban Dave nem tulajdonított ennek nagyobb jelentőséget. Alig néhány másodperccel később egy nagy cápa megragadta a férfi egyik lábát. "Sokkot kaptam, és teljesen megrémültem. Valószínűleg hamarabb is megtudtam volna menekülni, ha nem fagyok le a támadás pillanatában. Bár a férfi rengeteg vért vesztett, a cápa egy ponton elengedte őt, és segítséggel sikerült visszajutni a partra. Davenek a lábfejétől egészen a térdéig okozott sérüléseket a cápaharapás, azonban őt is a szerencsés túlélők közé sorolják.

Dave Quintlivan Forrás: Peter Stoop

Az ausztrál Henri Bource imádott a tenger mélyére merülni és filmezni az élővilágot. Az egyik ilyen merülése alkalmával 1964-ben, súlyos baleset érte. Egy korábbi interjúban a férfi elmesélte, hogy fókákat filmezet, amikor az állatok egyik pillanatról a másikra eltűntek. "Tudtuk, hogy ez azt jelzi, egy cápa van a környéken, így ki akartunk jönni a hajóra, ami ránk várakozott" - mesélte a férfi, akinek nem sikerült időben a hajóra lépnie. Henri lábát megragadta egy fehér cápa, és bár sikerült kiszabadulni, bal lábát leharapta az állat. Társai eközben végig forgattak a hajóról, sőt! Bource maga kérte - sokkos állapotban -, hogy folyamatosan vegyék a támadást. A férfi fél lábbal is folytatta búvárkodást, később pedig számos hollywoodi cápás kasszasikerhez szerződött le szakértőnek, például Spielberg Cápájához.

Henri Bource Forrás: YouTube
Szünet utáni visszatérés az oviba: Hasfájást és ágybavizelést is okoz a szorongáshttp://www.life.hu/drlife/20180105-szunet-utani-visszateres-az-oviba.htmlTéli szünet, síszünet, egy influenza okozta 1-2 hetes kényszerpihenő, a gyerekeknek is számos alkalommal kell visszaszokniuk a közösségbe. Ráadásul a legkisebbeknél az ősszel megkezdett beszoktatást minden visszatérésnél gyakorlatilag újra lehet kezdeni. Ez pedig a gyerekek számára is igencsak stresszes időszak. Dr. Life--Segítség, rengeteget nyertem!http://www.life.hu/drlife/20180104-a-szerencsejatek-lelektana.htmlÁldás vagy átok egy nagyobb nyeremény? Hogyan hat a személyiségünkre a szerencsejáték, és mi motiválja a függőket? Szakértővel beszélgettünk a szerencsejáték lélektanáról. Dr. Life--Lebetegedtek a sztárok, kihagyták a Golden Globe-gáláthttp://www.life.hu/drlife/20180108-ezek-a-sztarok-nem-mentek-el-a-golden-globe-galara.htmlMiközben olyan hírességek is ellátogattak idén a Golden Globe-gálára, akiket már évek óta nem láttunk díjkiosztón, addig néhány rutinos színész és színésznő nem vett részt az eseményen. Ennek pedig többségében az influenza volt az oka. Dr. LifeRejtélyes pókcsípés miatt nem tud járni a doktornő - 2017 legkülönösebb betegségei 2. részhttp://www.life.hu/drlife/20171215-pokcsipes-miatt-rohad-a-no-laba.html2017-ben is számos rejtélyes betegséggel találkoztunk a hírekben. Egy doktornőnek például május óta keseríti meg az életét egy fájdalmas pókcsípés. Sorozatunk 2. részében ezt is bemutatjuk. Dr. Life--Összenőtt ikrek, ritka bőrbetegségben szenvedő nő - 2017 legkülönösebb betegségei 1. részhttp://www.life.hu/drlife/20171214-20-orvos-operalta-az-osszenott-ikreket.htmlRitka rendellenséggel született kisbabák, baleset okozta fájdalmas sérülés, nehezen diagnosztizált szörnyű bőrelváltozás...Csak néhány azokból a betegségekből, amelyek idén bejárták a világsajtót. Összefoglaló cikkünk első része felkavaró fotókat tartalmaz! Dr. Life--Saját testvére mentette meg a haldokló kislány életéthttp://www.life.hu/drlife/20171215-ujabb-gyermeket-szult-az-edesanya-hogy-megmentse-masik-lanya-eletet.htmlAz 1998-ben született Kylie Monica édesanyja 12 órán át vajúdott, mire megszületett kislánya. Az asszony rögtön tudta, hogy valami baj van, mert miután világra jött a gyermeke, azonnal eltüntették őt az orvosok. Csak a nagy csend maradt az üres szülőszobában... Dr. LifeOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.