Egészségesebb lehet a mérsékelt alkoholfogyasztás, mint az absztinencia

Forrás: Shutterstock -
kutatás daganat alkohol
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Felmérés készült arról, hogy mennyivel növeli a korai halálozás, illetve a daganatok kockázatát az alkohol. Persze, ezt nem először vizsgálták, és az eredmények sem mindig ugyanazt mutatják, de az mindegyikből kiderül, a mértéktelen fogyasztás szinte biztosan megbetegít. 

Északír kutatók szerint az alkalmi, kis mennyiségű alkoholfogyasztás (hetente legfeljebb 1-1,5 liter sör vagy egy pohár bor) csökkenti a korai halálozás esélyét - a ritkán és keveset ivóknak még az absztinenseknél is kisebb a kockázatuk. Azok esetében azonban, akik naponta fogyasztják el azt a mennyiséget, a kockázat 20 százalékkal megugrik. Akik viszont soha nem isznak egyetlen cseppet sem az alkoholos italokból, a korai halálozás vagy a daganatos betegségek 7 százalékkal nagyobb kockázatával néznek szembe - ír a felmérésről a Ripost.

A belfasti Queen's University kutatóinak vezetője, Dr. Andrew Kunzmann szerint még mindig nem eldöntött, hogy a kis mennyiségű alkohol befolyásolja-e a daganatképződést, de abban egyetért minden felmérés, hogy a rendszeres fogyasztás súlyos kockázati tényező.

Forrás: Shutterstock

A tanulmányban arról is szó esik, hogy a kevés alkoholnak a szívre és az érrendszerre gyakorolt jó hatását sem sikerült bizonyítani. az alacsonyabb haláozási ráta annak is köszönhető, hogy a kontrollált alkoholfogyasztók általában jobb életkörülményűek, egészségtudatosabbak és eljárnak a szűrővizsgálatokra is.

A vizsgálat során 99 654, 55 és 74 év közötti életkorú amerikai felnőtt adatait elemezték, akiknek az életét átlagosan 9 évig követték a kutatók. A résztvevők többek között az alkoholfogyasztásra és az étrendjükre vonatkozó kérdőíveket is kitöltöttek. A keményen alkoholizálók (napi három vagy több pohár ital) néztek szembe a daganatok és a korai halálozás legnagyobb kockázatával – a rizikó 21 százalékkal volt nagyobb az átlagosnál. A napi két-három italt fogyasztóknál 10 százalékkal volt nagyobb a kockázat. A heti egyetlen italt fogyasztók 8, a teljesen absztinensek esetében 7 százalékkal emelkedett a kockázat. A heti 3-5 italt fogyasztók nem néztek szembe extra kockázattal, a heti 5-7, illetve napi 1-2 italt ivóknál pedig kismértékben emelkedett a kockázat.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.