Ezzel árthatsz a legtöbbet az intim zónádnak

Forrás: Shutterstock -
betegség intim2019 hüvely intim egészség fertőzés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A nyári időszakban kiemelten fontos, hogy vigyázzunk a legintimebb testrészünkre! Eláruljuk, mivel árthatsz a legtöbbet magadnak, illetve hogyan kerülheted el a bajt.

A nyári időszakban különös gonddal ápoljuk a különböző testrészeinket: kiemelt figyelemmel gondoskodunk többek között például a bőrünk, a szemünk vagy a hajunk védelméről, hidratáltságáról. Ugyanilyen gonddal kell odafigyelnünk az intim zónánkra is, hiszen ezekben a hónapokban nagyobb veszélyeknek vagyunk kitéve, mint máskor. Lássuk, melyek ezek!

1. A nedves közeg kedvez a kórokozók megtelepedésének

A nyári melegben fontos a napi kétszeri egészségügyi zuhanyozás, hiszen ilyenkor jobban izzadunk, a nedves környezet pedig kifejezetten kedvez a különböző kórokozók megtelepedésének. Éppen ezért fontos a rendszeres tisztálkodás, különösen a menstruációs időszakokban. Ilyenkor kerüljük a nagyobb fürdőzéseket, ám ha mégsem tudunk ellenállni a csobbanásnak, a vízből kijőve azonnal cseréljünk tampont. A fürdőzések előtti és utáni zuhanyozás kötelező! A húgyutakba bejutott és elszaporodott kórokozók felelősek lehetnek ugyanis a hüvelygomba, a hüvelyfertőzés vagy a hólyaghurut kialakulásáért. Figyeljünk oda arra is, hogy ha vízparton vagyunk, lehetőség szerint mielőbb vegyük le a nedves fürdőruhánkat, és cseréljük szárazra.

A fürdőzések előtt és után zuhanyozzunk, és minél előbb cseréljük a nedves fürdőruhánkat szárazra Forrás: Shutterstock

2. Figyelj a higiéniára!

Az intim zóna higiéniájára a nyári nagy melegben jobban oda kell figyelni, mint az év többi időszakában. A fent említett napi kétszeri, szappanos, lemosó zuhanyzás legyen alap minden nő számára! Soha ne használjunk közös törülközőket, még kéztörléshez sem, nemhogy zuhanyzás után. Ezenfelül figyeljünk oda arra is, hogy vécéhasználat előtt és után mindig mossunk kezet! Különösen nagy a fertőzésveszély a fesztiválidőszakban, amikor gyakrabban használunk közösségi mosdókat. Lehetőség szerint kerüljük a műszálas fehérneműket, és a menstruációs időszakokban legalább kétóránként cseréljük a tampont.

3. Ne irrigáljunk!

Habár a kereskedelmi tévécsatornákon futó reklámdömping sokszor buzdít bennünket arra, hogy használjunk különböző intim mosakodókat, spray-ket vagy hogy irrigáljunk bizonyos időközönként, fontos tudni, hogy ezek a műveletek kifejezetten ártalmasak lehetnek: túlzásba vitt használatuk ugyanis felboríthatja a hüvely egészséges, enyhén savas pH-ját, így pedig kiszolgáltatottabbá válhatunk a kórokozók, fertőzések kialakulásával szemben.

A túlzásba vitt irrigálás ártalmas lehet Forrás: Shutterstock

4. Válogassuk meg a szexpartnerünket!

A nyári időszak a felhőtlenség ideje, de nem a felelőtlenségé! Kerüljük az egyéjszakás kalandokat, és igyekezzünk nem túl sűrűn váltogatni a szexuális partnereket. Az együttlétek idején mindig használjunk óvszert, ami nemcsak a nem kívánt terhességtől, hanem a különböző fertőzésektől és a nemi betegségektől is megvéd bennünket. Az intenzív szex – főleg némi alkoholos befolyásoltság alatt – nem ritka, ám vigyázzunk magunkra a túlfűtött, heves órákban is: az intim testrészeken keletkezett hámsérüléseken keresztül könnyebben bejuthatnak a kórokozók a szervezetünkbe. Sajnos a legnagyobb elővigyázatosság mellett is megtörténhet a baj, ez esetben mindenképpen forduljunk orvoshoz, aki a megfelelő kezelést fogja javasolni, és felhívja a figyelmet arra is, hogy a kezelés idejére tartózkodjunk a szexuális együttlétektől, hiszen a legtöbb fertőzést könnyedén átadhatjuk a partnerünknek – aki akár tünetmentes is maradhat –, és így kialakulhat az oda-vissza fertőzés, az úgynevezett pingpongeffektus.

Láthatjuk tehát, hogy egy nő számára az intim higiénia a nyári időszakban különösen fontos, számos kellemetlenségtől óvhatjuk meg magunkat, ha körültekintően odafigyelünk magunkra és a személyes higiéniánkra.

Feszültebb vagy a megszokottnál? A PMS állhat a háttérbenhttp://www.life.hu/drlife/20190516-a-feszultseg-okai-lehetnek-pms-menzesz-depresszio-pajzsmirigy-stressz.htmlAnnak, ha feszültebb vagy az átlagosnál, számos oka lehet. Érdemes viszonylag gyorsan rájönni, mi állhat a háttérben, hiszen csakis akkor tudunk kiutat találni ebből a kellemetlen helyzetből, ha pontosan ismerjük a kiváltó okokat. Lássuk a leggyakoribbakat! Dr. LifeOrigoA PMS néha rosszabb, mint maga a menzesz? Ezt teheted ellene!http://www.life.hu/drlife/20190513-a-pms-tunetei-kezelese.htmlA PMS, azaz a premenstruációs szindróma a legtöbb nő életét megkeseríti. Eláruljuk, pontosan mit jelent, és megtudhatod azt is, hogy mit tehetsz ellene. Dr. LifeOrigoVigyázat! A szexi fehérnemű veszélyes lehethttp://www.life.hu/drlife/20190404-a-szexi-fehernemu-veszelyes.htmlA hódítás elengedhetetlen kelléke a szexi fehérnemű. Nem mindegy azonban, hogy milyet viselünk, hiszen egy rosszul megválasztott darab komoly bajok forrása is lehet. Dr. LifeOrigoSzex és felfázás: van kapcsolat a kettő között?http://www.life.hu/drlife/20190412-a-szex-intim-egyuttlet-es-a-felfazas-kapcsolata.htmlA felfázásként emlegetett húgyúti fertőzés tünetei – az égő érzés, a folytonos vizelési inger, az olykor véres vizeletürítés vagy az alhasi fájdalom – sokszor az intim együttlétek után jelentkeznek. Ez nem véletlen, ugyanis van összefüggés a szex és a húgyúti fertőzés között. Hogyan lehetséges ez, hogyan kaphatjuk el, hogyan előzhetjük meg és mit tegyünk, ha már megtörtént a baj? Dr. LifeOrigoVashiány – te is szenvedsz tőle?http://www.life.hu/drlife/20190307-vashiany-tunetei-kialakulasa-kezelese.htmlA vashiány manapság már-már népbetegségnek számít, a helytelen táplálkozás és egészségtelen életmód okán a lakosság több mint felét érinti. De hogyan veheted észre, hogy baj van, és mit tehetsz ellene? Ennek jártunk utána. Dr. LifeOrigoInszomnia vagy átmeneti alvászavar?http://www.life.hu/drlife/20190225-inszomnia-vagy-atmeneti-alvaszavar-kulonbseg.htmlAz álmatlan éjszakák megkeserítik a hétköznapokat: fáradékonyak vagyunk, kevésbé tudunk koncentrálni és elvégezni a napi teendőinket. Vajon meddig beszélhetünk átmeneti alvászavarról és honnantól inszomniáról? Egyáltalán: mi az inszomnia? Dr. LifeOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.