Lusta fogyás? – Trükkök, amikhez még az ágyból sem kell felkelni

Képzeljük el a következő jelenetet: te a kanapén, egy pokróc alatt, kezedben egy tábla csoki, a másikban a telefon, és közben a TikTok-algoritmus pontosan olyan videókat kínál, amikre szükséged van – „fogyás lustáknak”. Ezek a tartalmak azt ígéri, hogy mozgás nélkül is lehet fogyni. Na, itt kezdődik a mese, amiben te vagy a főhős, a testsúly a sárkány, és a kardod... egy kalóriamentes kóla. De vajon tényleg le lehet adni néhány kilót úgy, hogy fel sem kelsz a kanapéról?
Összegyűjtöttünk néhány zseniális – és néha kicsit túl jól hangzó – tippet azoknak, akik inkább megtanulnának egy bonyolult koreai tánckoreográfiát, mint hogy elmenjenek futni. És hogy mit mondanak a TikTok-szakértők, akik szinte már lustológus diplomával rendelkeznek? Csekkoltuk azt a bizonyos videót is, így mutatjuk a konklúziót.
Tudjuk, az „igyál több vizet” tipp kábé olyan, mint a „lélegezz rendszeresen” – hasznos, de kissé unalmas. Pedig nem véletlenül szerepel minden diétás listán. A víz ugyanis nemcsak hidratál, de el is telít, így kevesebbet eszel. A TikTok egyik népszerű videójában egy lány azt mondja, minden étkezés előtt megiszik fél liter vizet. Fél liter! Szóval hajrá, ha sok vizet iszol, legalább gyakran kell felkelned pisilni. Ez technikailag mozgás. Tehát gyakorlatilag edzettél. Tessék, máris fogytál.
Ez a tipp annyira egyszerű, hogy szinte fáj: ha kisebb a tányér, kevesebbet szedsz. Az agyunk ugyanis vizuálisan telítődik – ha tele a tányér, „elég volt”, ha meg üres, jöhet a repetázás.
Ez az egyik kedvenc tippünk, hiszen aludni mindenki szeret. A megfelelő mennyiségű és minőségű alvás ugyanis segít a hormonrendszered egyensúlyban tartásában, és csökkenti az éhségérzetet. Egy tanulmány szerint a kevés alvás növeli a ghrelin szintjét – ez az a hormon, ami a hűtőhöz vezet, miközben éjjel 2 van, és te csak egy kis sajtot akarsz. Meg egy szelet tortát. Meg egy... na jó, érted.
A TikTok-videóban felbukkanó tippek közt a rágózás is helyet kapott. És ez nem is butaság: a rágás csökkentheti az étvágyat, és bizonyos tanulmányok szerint az agy elhiszi, hogy „evett”. A cukormentes rágó ráadásul még a fogadra is vigyáz – ez már majdnem wellness!
Az egyik legrosszabb szokás, amit TikTokon is rendre szóvá tesznek, az a figyelmetlen evés. Ha kajálás közben telefonozol, sorozatot nézel, vagy a kommenteket olvasod a „hogyan fogytam le 5 kilót 3 nap alatt” videó alatt, akkor észrevétlenül vihetsz be a kelleténél - sokkal - több kalóriát. A tudatos evés segít, hogy időben észrevedd, ha már elég volt.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.