tesztoszteron hűtlenség szívbetegségek szerető szívinfarktus
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az International Journal of Andrology című lapban 2009-ben megjelent olasz tanulmány szerint a házasságtörő férfiak egyfajta alfahímnek, sőt, akár szuperhősnek is nevezhetőek. Ezeknek az embereknek a szervezetében túlteng a tesztoszteron, jobban felhívják magukra a figyelmet, csábítóbbak, és inkább keresik az új, izgalmas helyzeteket, mint a hűtlenségre nem hajlamos társaik. Merevedési zavar is ritkábban fordul elő köreikben - ami azt jelzi, hogy rendben van a keringési rendszerük. De - mint kiderült - a házasságtörésnek vannak árnyoldalai is.



Thinkstock
Thinkstock


A kérdőívet kitöltők nyolc százalékának volt legalább két hónapja tartó házasságon kívüli viszonya. A megfigyeltek körében a kutatás időtartama alatt 95 koszorúér-rendellenességi eset történt, ebből 56 ischaemiás szívbetegség, 29 stroke és 11 perifériás artériás keringési zavar. Nyolc közülük halálosnak bizonyult, és további 42-en hunytak el egyéb okokból.

Tipp: Hűtlenkedés - Megdöbbentő eredmények
Nézd meg, hogy Magyarországon a párkapcsolatban élő férfiak és nők hány százaléka csalta már meg a partnerét!



A kutatók úgy találták, hogy a tartós házasságon kívüli kapcsolattal rendelkezők esetében kétszeres valószínűséggel alakult ki valamilyen szívbetegség. (Ők egyébként az átlagosnál három évvel idősebbek is voltak.) A tanulmány szerint még az olyan kockázati tényezők, mint a dohányzás kiiktatásával is elmondható, hogy aki szeretőt tart, jobban ki van téve a szívbetegség veszélyének. Későbbi elemzés után úgy találták, hogy ez leginkább akkor igaz, ha a félrelépő férfi felesége korábban már elveszítette a szexuális érdeklődését.

A kutatók szerint nem minden alap nélküli az a sztereotípia sem, hogy sok férfi veszíti életét szeretkezés alatt történő szívinfarktus következtében. Német szakemberek szerint ezen esetek között aránytalanul nagy számban találunk házasságon kívüli kalandokat és elhanyagolható a feleséggel történő szeretkezés közben bekövetkező halálesetek száma.

Ennek számos oka lehet. Valószínű, hogy a szeretővel történő együttlét előtt sokkal többet esznek és isznak az érintettek, az ismeretlen helyen történő közösülés megemeli a pulzusszámot és a vérnyomást, valamint a pszichológiai nyomás és a bűntudat is hozzájárulhat a végzetes szívinfarktushoz.

Kalandokban jók vagyunk - A magyarok nem félnek az AIDS-tőlhttp://www.life.hu/gyogyulj/egeszseghirek/20111130-kalandokban-jok-vagyunk-a-magyarok-nem-felnek-az-aidstol.htmlSzervátültetés - Igaz, hogy felvesszük a szervadományozó tulajdonságait?http://www.life.hu/gyogyulj/egeszseghirek/20111129-szervatultetes-igaz-hogy-felvesszuk-a-szervadomanyozo-tulajdonsagait.htmlMilliókba került Kate Middleton "természetesen tökéletes" mosolyahttp://www.life.hu/gyogyulj/egeszseghirek/20111128-milliokba-kerult-kate-middleton-tokeletes-mosolya.html"Az orvos csak legyintett a dudorra" - Így épült fel Mariann egy súlyos betegségbőlhttp://www.life.hu/gyogyulj/egeszseghirek/20111121-igy-epult-fel-mariann-egy-sulyos-betegsegbol.htmlVV Zsófi: "Két éve nem vagyok nő"http://www.life.hu/legykepben/20111128-nogyogyaszati-problema-miattfujodott-fel-vv-zsofi-arca.htmlLebénult a H1N1-oltástól Veronikahttp://www.life.hu/gyogyulj/egeszseghirek/20111121-lebenult-a-h1n1-oltastol-veronika.htmlSúlyos titok derült ki: Megcsalta feleségét Schobert Norbihttp://www.life.hu/legykepben/napifriss/20111120-sulyos-titok-pattant-ki-schobert-norbi-megcsalta-rubint-rekat.htmlReni új füleivel csodaszép, dögös nő letthttp://www.life.hu/ujtestujelet/20111117-aesthetica-atlakitas-reni-uj-fuleivel-egy-csodaszep-dogos-no-lett.html

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.