Így néznek ki ma a 10 évvel ezelőtt született sziámi ikrek: videó!

Forrás: Northfoto -
műtét sziámi ikrek ikerpár
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Abby és Isabelle élete igen különleges, hiszen sziámi ikrekként születtek, akiket rendkívül veszélyes volt szétválasztani, de sikerült: így élnek ma. 

Első ránézésre semmi különlegeset nem látni a két kislányon azon kívül, hogy egypetéjű ikrek, akik megszólalásig egyformák. Pedig bizony hatalmas utat tettek meg, rengeteg nehézséget éltek át kisbaba korukban.

Abbigail és Isabelle sziámi ikrekként jöttek a világra Forrás: Northfoto

A két kicsi ugyanis sziámi ikrekként születtek, akik a mellkasuknál voltak összenőve, sőt, a belső szerveik között is volt olyan, amelyek össze voltak fonódva. Plusz problémát jelentett az is, hogy Isabelle szíve Abby mellkasában volt, így egy 12 órás műtétre volt szükség, ami a halál kockázatával járt.

Az operációban 17 sebész vett részt, hiszen folyamatosan két kisgyermek egészségével kellett foglalkozni. A beavatkozás óta azonban már eltelt 10 év, és érdemes megnézni, hogy a két kislány milyen fantasztikus és boldog életet él azóta is. - írta meg a Littlethings.com

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.