Koronavírus: valóságossá vált annak a veszélye, hogy világjárvánnyá növi ki magát

Forrás: Picture-Alliance/AFP/Verwendung weltweit/Frankhoermann/Sven Simon -
világjárvány WHO koronavírus
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Nagyon is valóságossá vált annak a veszélye, hogy az új típusú koronavírus-fertőzés (Covid-19) pandémiává, azaz több kontinensre kiterjedő világjárvánnyá növi ki magát - jelentette ki Tedrosz Adamon Gebrejeszusz, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója hétfői sajtótájékoztatóján Genfben.

"Most, hogy a vírus ennyi országban megjelent,

a világjárvány veszélye nagyon is valóságossá vált. Ugyanakkor ez lenne az első pandémia, amelyet ellenőrzés alatt lehetne tartani.

A lényeg ugyanis, hogy nem vagyunk kiszolgáltatva a vírusnak" - hangoztatta.
Hangsúlyozta azt is, hogy a fertőzéses esetek aránytalanul oszlanak meg világszerte, minthogy a betegek többsége országok egy kis csoportjára összpontosul.

Világjárvány lehet a koronavírusból - Képünk illusztráció Forrás: Picture-Alliance/AFP/Verwendung weltweit/Frankhoermann/Sven Simon

A csaknem 110 ezer fertőzött 93 százaléka négy országban él - tette hozzá. Mint mondta,

országos szinten a járványt még mindig kordában lehet tartani a fertőzés terjedésének megakadályozását célzó lépésekkel.

Az olaszországi helyzettel kapcsolatban megjegyezte, bátorító, hogy az ottani vezetés határozott intézkedéseket rendelt el. Hozzáfűzte: a WHO reméli, hogy ezek hatékonynak bizonyulnak.

az a játékszabály, hogy sosem szabad feladni"

Felhívta a figyelmet arra is, hogy a Kínából jelentett mintegy 80 ezer fertőzött több mint 70 százaléka meggyógyult, s őket haza is engedték a kórházakból.

Az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) decemberben jelent meg a közép-kínai Vuhanban.

Az ismert fertőzöttek száma világszerte megközelíti a 110 ezret, a halálos áldozatok száma 3800 felett van

. A járvány eddig 104 országot ért el, leginkább Európában, Dél-Koreában és Iránban terjed. Olaszország kormánya vesztegzár alá vonta az északi Lombardia tartományt és az országrész 15 másik városát.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.