Endometriózis: Fájdalom, bizonytalanság, önfegyelem

Forrás: Shutterstock -
betegség menstruáció endometriózis nőgyógyászati probléma
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az endometriózis legalább annyira komoly, mint amennyire a neve alapján gondolod - még akkor is, ha külső szemlélőként nézve kitalált divat-betegségnek tűnik az egész. Nehéz ugyanis megmutatni másoknak egy olyan betegséget, ami kizárólag belsőleg okoz tüneteket.

Sokan úgy kezelik, mint a depressziót vagy a gluténérzékenységet. Azt mondják, hogy ezek a XXI. századi ember kitalált betegségei, amelyek csak azért léteznek, mert mi azt hazudjuk, hogy léteznek. Valójában azonban csak unatkozó, túlságos jólétben élő emberek szórakoztatják magukat ezekkel.

Tényleg ennyiről lenne szó?

Bárcsak így lenne, de sajnos nem. Az endometriózisnak ugyanis olyan tünetei vannak, amiket nem lehet csak úgy kitalálni. Mi is történik ilyenkor? A méhnyálkahártya a méhen kívül máshol is megjelenik az ember szervezetében, és ha adott esetben menstruációs időszak következik, akkor a testben megjelenő összes hasonló szövet is vérezni kezd. El tudod ezt képzelni? Rengeteg fájdalmas panasszal jár, és többek között meddőséget is okozhat.

Persze, ahogy a legtöbb betegségnek, ennek is különböző fokozatai vannak. Rengetegen mesélik, hogy a tünetei noha rendszeresen jelentkeznek, hamar lecsengenek. Kicsit fájdalmasabb a menstruáció, mint másoknak, de hozzá lehet szokni. Mások viszont annyira padlóra kerülnek tőle, hogy akár napokig teljesen mozgásképtelenül fekszenek a fájdalomtól. Ilyen esetekben nem csak a menstruáció okoz fájdalmat, hanem már az ovuláció is. Megnövekedik a vérzés mennyisége is, sőt, sokszor akár két menstruáció között is jelentkezhetnek spontán vérzések.

Az endometriózis rengeteg fájdalmas panasszal jár, és többek között meddőséget is okozhat Forrás: Shutterstock

Miért alakul ki?

Pontosan még nem tudják megmondani, hogy van-e egy bizonyos kiváltó ok, ami biztosan endometriózishoz vezet, azt azonban már kiderítették, hogy mik azok a tényezők, amik növelhetik a kialakulási esélyt:

  • mozgásszegény életmód
  • helytelen és rendszertelen táplálkozás
  • folyamatos stressz
  • immunrendszer nem megfelelő működése
  • kismértékű, de rendszeres gyulladások a testben

Lehet-e így is teljes életet élni?

Akik már régóta küzdenek ezzel a betegséggel, azok tudják, hogy amit adott nap megtehetnek, azt másnap már nem biztos. Mivel a fájdalom bármelyik pillanatban lecsaphat, ezért nem tehetik meg, hogy tologatják a munkát vagy a ház körüli teendőket. Sokkal jobban kell figyelniük a testük jelzéseit, hiszen ezek alapján tudják feltérképezni, hogy mi az, ami enyhíti a tüneteket, és mik azok a dolgok, amik kiválthatják. Ez a folyamatos mentális jelenlét nagyon megterhelő tud lenni, illetve iszonyatos önfegyelemre nevel, de sajnos ebben a helyzetben ez elkerülhetetlen.

Nem beszélve a betegség lelki következményeiről, hiszen nem egyszerű megbékélni azzal a ténnyel, hogy az életed egy magas százalékát magatehetetlenül töltöd, míg mások "tengernyi idővel és lehetőséggel" rendelkeznek. Nem kevesen vannak, akik kétféle orvoshoz is járnak: az egyik foglalkozik a test tüneteivel, a másik pedig a lélek problémáival. Ezzel pedig nincs is semmi gond, sőt, talán a mai világ már elfogadóbb azzal kapcsolatban, ha valaki pszichológiai segítséget kér. Sokszor sajnos elkerülhetetlen, mert az egészségesek olyan megjegyzéseket tudnak tenni az endometriózissal küzdőkre, amik egy életre nyomot hagynak:

"Ugyan már, nagyszüleink korában sem volt ilyen, akkor most mitől lenne?"
"Mozogj és egyél egészségesen, az mindenre megoldás."
"Túl sok időd van önmagaddal foglalkozni, találj valami hobbit, hogy ne érj rá pánikolni" - és még sorolhatnánk.

Figyelni kell a test jelzéseit, ezek alapján lehet feltérképezni, hogy mi az, ami enyhíti a tüneteket Forrás: Shutterstock

És mivel egyelőre nincs ismert gyógymód az endometriózisra, így nem tehetsz mást, mint hogy felkészülsz az ilyen jellegű megjegyzésekre, a fájdalomra, a rögösebb útra. Ez a kór egy hosszan tartó, testi-lelki fegyverviselés, aminek mindig kétes a végkimenetele. Ráadásul még azt is nehéz megállapítani, hogy valaki hajlamos-e rá vagy sem?

Legtöbbször ugyanis gyermektelen nőknél alakul ki, de akadnak olyanok is, akik szülés után lesznek betegek, mert genetikusan örökölték a hajlamot. Bizonyos esetekben azonban más, a menstruációt befolyásoló betegségek váltják ki, ám olyan esetekről is tudni, amikor egyéb fertőzés okozta.

Sajnos több dolgot nem tudunk az endometriózissal kapcsolatban, mint amennyit igen. Éppen ezért soha nem szabad komolytalanul hozzáállni a saját tüneteinkhez - vagy akár más emberek tüneteihez -, hiszen sosem tudhatjuk, kiből lesz a következő beteg.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.