A WHO indítványára 1999 óta október 20-a hivatalosan is a csontritkulás világnapja. A világnap célja, hogy felhívja a figyelmet a betegségre, hogy minél többen megismerjék a megelőzését és kezelését. A csontritkulást a szemmel látható tünetek hiánya miatt néma kórnak is neveznek, a magyar lakosságból minden tizedik embert érinti, sokakat úgy, hogy nem is tudnak róla. A betegség következtében végzetes csonttörések is előfordulhatnak, így elengedhetetlen, hogy a már kialakult betegséget is kezeljük-kezeltessük és nagyon fontos a csontsűrűség-vizsgálat is, amely a csontok ásványianyag-tartalmának mérését szolgálja.

Mi a csontritkulás?

Harmincöt éves kor felett a szervezet kevesebb csontszövetet termel, mint amennyit lebont: minél nagyobb csonttömegre tett szert valaki korábban, annál kevésbé valószínű, hogy az időskori csontvesztés a csontritkulás stádiumáig fokozódik és ennek következtében törés alakul ki.

A csontritkulás miatti csonttörést elszenvedők negyede a megfelelő ellátás ellenére a szövődmények következtében fél éven belül meghal.

A megelőzés és a megfelelő terápia kiemelt fontosságú, hiszen az első csonttörés megsokszorozza a későbbi törések valószínűségét, a csípőtáji és csigolyatörések pedig könnyen végzetes kimenetelűek is lehetnek.

A csontképzés csökkenése általában az ötvenes években kezdődik. A betegség a változókori hormonszint változás miatt a nőknél gyorsabb ütemű, mint a férfiaknál.

A csontritkulás megelőzhető

Minden ötödik magyar súlyos D-vitaminhiányban szenved a tél végére, és a szükséges kalciummennyiség, ami napi 100 mg,  csupán felét fogyasztja. Pedig a kalciumban és D-vitaminban gazdag étrend, valamint a mozgás nagymértékben elősegíti a csontszerkezet állapotának megőrzését.  Rendkívül fontos a  D-vitamin tartalmú táplálék-kiegészítők szedése és természetesen az egészséges életmód, egészséges, kálciumban gazdag táplálkozással. 

Télen fontos a D-vitamin pótlásForrás: Shutterstock

Arról, hogy miért fontos a D-vitamin-pótlás arról  ITT és EBBEN A CIKKÜNKBEN is olvashatsz. 

A D-vitamin mellett a mozgás kulcsfontosságú a csontsűrűségünk megőrzésében. Ha nem is jutsz le naponta az edzőterembe, és nem végzel folyamatosan kemény edzést, minden nap sportolj valamit, ha mást nem, sétálj. A sport által erősödnek az izmok, az ínszalagok és az ízületek, emelyek nem engedik szétesni a csontokat.

Ha már kialakult is kezelhető

A csontritkulás kezelése elsősorban gyógyszerekkel, alendronsavval történik, amelyet a betegnek évekig, vagy akár élete végéig szedni kell. Az alendronsav közvetlenül a csontokra hat, erősebbé teszi őket. A szakemberek szerint az lenne a leghatékonyabb, ha közvetlenül az első törés után elkezdhetnék az kezelést, ugyanis a legmodernebb terápiák csonttörés-kockázatot csökkentő hatása is csak a teljes, azaz kétéves, de legalább másfél évig tartó kezelés után jelentkezik.