Ha folyamatosan fáradtnak érzed magad, érdemes figyelned a szervezeted egyéb jelzéseit is, ugyanis ezek jelezhetik a vashiányt. A vashiány bárkit érinthet, viszont sokan csak későn veszik észre, amikor az már egészségromláshoz vezetett.

A vashiány a világban minden harmadik embert érinti. Európában minden harmadik nő és a gyerekek fele szenved ebben a hiánybetegségben. Ha kezeletlenül hagyjuk, vérszegénységet és számos egyéb súlyos betegséget is okozhat.

A vashiány leggyakoribb okai:

Vérveszteség esetén gyakrabban előfordulhat vashiány, ugyanis ha a szervezet vért veszít, a vörösvértestekben lévő vasat is elveszíti. Az erősen menstruáló nőknek, illetve a vérzéssel járó krónikus betegségben szenvedőknek fokozottan oda kell figyelniük a vas pótlására

A nem megfelelő táplálkozás is vezethet vashiányhoz. A szervezet, ha kiegyensúlyozottan táplálkozunk, folyamatosan vashoz jut. A húsok mellett a magvak, tejtermékek, a tojás, a gyümölcsök és zöldségek nagy része is bővelkedik vasban. Azoknak viszont, akik szigorú vegán vagy vegetáriánus étrendet követnek, figyelniük kell a vas pótlására.

A különböző felszívódási problémák is vashiányt okozhatnak. Vaspótlásra ilyenkor a megfelelő mennyiségű vasat tartalmazó táplálkozás mellett is szükség van, a vasfelszívódás hatásfokának romlása miatt.

Várandósság és szoptatás idején fokozott a szervezet vasszükséglete, hiszen a nők ilyenkor nem csak a saját szervezetüket, de a babáét is ellátják, ezért számukra szinte kötelező a vaspótlás.

Várandósság és szoptatás idején fokozott a szervezet vasszükségleteForrás: Shutterstock

Vashiány tünetei:

Eleinte még alig észrevehető, de az állapot súlyosbodásával már komoly tünetekkel járhat a vashiány: a kóros fáradékonyság, szédülés, fejfájás, kimerültség, légszomj, ingerlékenység, hideg végtagok mind vashiányt jelezhetnek.
A vashiány jelentősen befolyásolja az életminőséget, rontja a teljesítőképességet, és ha nem kezeljük, akár a szervezet összeomlásához is vezethet. Esetenként változó, milyen következményei lehetnek a vashiányos állapotnak: rontja a krónikus betegségeket, növeli a megbetegedések és halálozások arányát, valamint a szellemi és mozgásfejlődést is hátráltatja.
A tartósan kezeletlen vashiány idővel vashiányos vérszegénységet okozhat, ami az életet is veszélyezteti.
Egy felmérés szerint a vashiányos betegek mintegy 80 százaléka először a fáradtságot, fáradékonyságot említi, mint tünetet. Leginkább a nőket érinti ez a betegség, ám mindkét nemben, életkortól függetlenül egyaránt kialakulhat a betegség.

Vashiány tünetei: kóros fáradékonyság, szédülés, fejfájás, kimerültség, légszomj, ingerlékenység, hideg végtagokForrás: Shutterstock

A vashiány elkerülése:

A hiányállapotot elsősorban az egészséges, változatos táplálkozással tudjuk kivédeni. Fogyasszunk sok vasat tartalmazó élelmiszert. Ilyenek például a vörös húsok és a belsőségek, a halak és tenger gyümölcsei, a búzacsíra, a bab, a lencse, a zöldborsó vagy a tökfélék.

Ha már kialakult a vashiány, akkor annak kezelésére szedjünk olyan vaspótlót – lehetőleg gyógyszerminőségűt –, amivel hatékonyan és biztonságosan pótolhatjuk a kiürült vasat a szervezetünkben.