A koronavírus volt a második leggyakoribb halálozási ok tavaly Csehországban

Forrás: Shutterstock -
halálozási ok Csehország koronavírus tavaly
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A koronavírus okozta Covid-19 betegség volt tavaly az elhalálozások második leggyakoribb oka Csehországban - állapította meg a Cseh Statisztikai Hivatal (CSÚ) szerdán.

A járványban tavaly 10 539-en haltak meg, az összes elhunyt több mint nyolc százaléka. További 6696, más kórban szenvedő betegnek pedig a Covid-19 meggyorsította a halálát - közölte Marek Rojícek, a CSÚ igazgatója szerdán Prágában sajtótájékoztatón.

A legtöbben, 19 171-en tavaly is valamiféle szívbetegségben hunytak el. Az elhalálozások harmadik leggyakoribb okának az agyi erek megbetegedése bizonyult. Ez tavaly 4196 cseh halálát okozta. A szív és az érrendszer megbetegedései együttesen az elhalálozások mintegy 30 százalékában jelölhetők meg legfőbb okként.

A Covid-19 volt tavaly a második leggyakoribb halálozási ok Csehországban (A kép illusztráció) Forrás: Shutterstock

Csehországban tavaly több mint 129 000 ember halt meg, 15 százalékkal több, mint 2019-ben.Összesen 17 235 haláleset hozható közvetlen vagy közvetett összefüggésbe a Covid-19 betegséggel

- mondta Sárka Danková, az állami egészségügyi információk és statisztikák országos hivatalának (ÚZIS) szakmunkatársa. A koronavírusban elhunytak 83 százaléka kórházban, 11 százaléka nyugdíjasotthonokban, öt százaléka pedig otthon halt meg.

Ladislav Dusek, az ÚZIS igazgatója felhívta a figyelmet arra, hogy a pontos halálozási okok megállapítására többféle eljárás létezik, s lehetnek eltérések. A cseh statisztikákat 12 szakorvos állította össze.

Az elhalálozások többségét tavaly az év utolsó három hónapjában jegyezték, a legtöbben, több mint 16 ezren, novemberben haltak meg.

"Sajnos, az idei még tragikusabb év lesz, mert az első hónapokban a Covid-19 következtében is nagyon magas volt az elhalálozások száma"

- mutatott rá Rojícek.

A cseh egészségügyi minisztérium kimutatása szerint a koronavírus-járvány tavaly márciusi kirobbanása óta több mint 30 300-an haltak meg a Covid-19 betegség különféle szövődményeiben. Ebből több mint 18 300 az idei évre esik.

Forrás: MTI

Ez is érdekelhet: Az elhízás, a magas vérnyomás és a dohányzás is a leggyakoribb halálokok között van

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.