"Nem akart abbamaradni a hányás" - a TV2 sztárja agyérgörcsöt kapott, megrázó részletekről számolt be

Forrás: Singh Viki/Instagram -
migrén agyérgörcs Singh Viki Farm VIP
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Singh Viki számára nehezen indult a Farm VIP első forgatási napja. Olyan rosszul lett, hogy mentőt hívtak hozzá és infúzióra kötötték, az is kérdéses volt, hogy folytathatja-e a játékot. 

A Farm VIP második évadát július elején kezdték forgatni. Az első forgatási napon igazi kánikula volt, Singh Viki olyan rosszul lett, hogy mentőt kellett hívni hozzá.

„Gyerekkorom óta hajlamos vagyok a migrénre, ami a nyár alatt hatványozottan visszajött az életembe. Többször volt már olyan korábban is, hogy mentőt kellett hívni hozzám és ez történt a forgatás első napján is. A nagy meleg, a stressz, az hogy nagyon oda akartam tenni magamat a csapatért, mind közrejátszottak abban, hogy rosszul lettem. Most azonban olyan súlyos volt, hogy infúzióra kötöttek, mert nem akart abbamaradni a hányás" - mesélte Viki a Blikknek. Hozzátette, hogy amint véget ért a verseny, kirohant a kamerák elől egy bokorba hányni.

A mentőorvos szerint az énekesnő agyérgörcsöt kapott. Singh Viki akkor azon gondolkodott, hogy ezzel véget is ért számára a műsor.

„Bűntudatom volt, hogy rosszul lettem, ennek ellenére nagyon rossz volt lemaradni a beköltözésről és az első közös pillanatokról" - mondta szomorúan az énekesnő.

Singh Viki Forrás: Singh Viki/Instagram

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.