Poszt-covid vizsgálaton járt Németh Kristóf: ezt közölte vele az orvos

Forrás: TV2 -
vizsgálat Németh Kristóf színész Post Covid-19 szindróma
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Németh Kristóf néhány héttel azután, hogy felvette az oltást, elkapta a koronavírust. Miután megkapta a második oltást, átesett egy poszt-covid vizsgálaton, ahol szerencsére jó hírt közöltek vele az orvosok. 

Németh Kristóf nagyon örül, ugyanis kiderült, hogy a szervezetében semmilyen maradandó szövődményt vagy problémát nem okozott a koronavírus-fertőzés.

"Ősszel az ellenanyagvizsgálat azt mutatta, hogy kellő mennyiségű antitest található a szervezetemben. Konzultáltam a háziorvosommal, aki azt javasolta nekem, hogy a következő év elején vegyem fel a harmadik vakcinát, hiszen addig védett vagyok a vírussal szemben"

– árulta el a színész a Borsnak.

Németh Kristóf poszt-covid vizsgálaton esett át - ezt közölték vele az orvosok Forrás: TV2

A színész megnyugodott, mióta megkapta a koronavírus elleni védőoltásokat, így magát és a családját is biztonságban tudhatja.

"A 14 éves nagyfiam is megkapta a gyermekek számára engedélyezett oltást, ahogyan a feleségem és édesanyám is, ő nemrég vette fel a harmadikat. Emellett természetesen betartjuk a kellő intézkedéseket, a közösségi terekben mindig maszkot viselek" – tette hozzá.

A Dunakanyarra nyílik a kilátásuk - Németh Kristófék igazi luxusotthonba költöztek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.