Sokkoló: mandulagyulladásnak hitték, csak jóval később derült ki a tinédzser valódi betegsége

Forrás: Shutterstock -
betegség diagnózis leukémia vérrák sokkoló
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Látszólag minden ok nélkül esett össze egy fiatal a kórházban. Azért ment be, mert azt hitte, begyulladt a mandulája, de a valóság ennél sokkal rosszabb volt.

A most 18 éves Jordan Grainger még 2021-ben betegett meg, végül annyira rosszul lett, hogy december 26-án mentőt kellett hívni hozzá. Az orvosok azt mondták, a fiúnak mandulagyulladása van, ezért felírtak neki egy antibiotikumot, majd hazaküldték.

Ezután a fiatal állapota rohamos romlásnak indult, így visszament a kórházba, majd összeesett a váróteremben. Ezután vérvizsgálatot és csontvelő-biopsziát végeztek rajta, amiből kiderült, hogy akut mieloid leukámiában (AML), vagyis vérrákban szenved.

Illusztráció Forrás: Shutterstock

Az AML nagyon ritka betegség, a rákos megbetegedések nagyjából négy százalékát teszi ki. A betegségben szenvedők átlagéletkora 68 év, de minden korosztályt érinthet - írja a Bors.

Grainger kezelését a diagnózis felállítását követően megkezdték, végül hat hetet töltött kórházban. Szülei létrehoztak egy adománygyűjtő weboldalt, ahol a fiú nagynénje azt írta, hogy a fiatal szülei végig mellette voltak, három-három hetet töltöttek felváltva a kórházban.

Grainger azóta már otthon lábadozik, de a fertőzésveszély miatt teljes izolációban kellett töltenie mindennapjait. Betegsége javulásnak indult, de néhány héttel ezelőtt kiderült, hogy csontvelő-transzplantáción kell átesnie, hogy a sérült sejteket egészségesre cseréljék.

"Ez egy hihetetlenül traumatikus időszak volt a család minden tagja számára, és a most következő három-hat hónap kritikusan fog telni Jordan számára, amíg áteshet a transzplantáción. Számos komplikáció merülhet fel addig, de remélhetőleg hamarosan meglátjuk a fényt az alagút végén" – olvasható a GoFundMe-felületen.

Tünetkereső

Nézd meg, milyen betegségre utalhatnak a tüneteid! Az alkalmazás segítségével megtudhatod, hogy milyen egészségügyi problémára utalhatnak a panaszaid. A tünetkereső eléréséhez kattints IDE!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.