Kutatók szerint a koronavírushoz is hasonlító új kórokozók és betegségek terjedésének oka a klímaváltozásban keresendő.
A Georgetown Egyetem kutatása azt mérte fel, hogy a globális felmelegedés miatt új élőhely után kutató fajok találkozásának milyen következményei lehetnek. A vizsgálatok rámutattak, hogy az egymással első alkalommal találkozó emlősfajok között több ezer vírus cserél majd gazdát.

A vadon élő állatokkal kereskedő élelmiszerpiacokkal és a klímaváltozás okozta vándorlással kapcsolatban Colin Carlson, a Georgetown Egyetem Egészségügyi Központjának kutatója, a tanulmány vezető szerzője a következőket mondta a Nature című folyóiratban:
„Egy helyen természetellenes kombinációkban zsúfolnak össze nem egészséges állatokat, ami lehetőséget teremt ennek a többlépcsős folyamatnak a lezajlására – ahogy a SARS a denevérekről átterjedt a cibetmacskákra, majd onnan az emberre. Ez aggasztó, ám ezek a piacok a jövőben már nem számítanak majd különlegesnek, mivel a klímaváltozással ez a folyamat a természetben szinte bárhol mindennapossá válhat, ugyanis a globális felmelegedés hatására a vadon élő állatok arra kényszerülnek, hogy az élőhelyeikről emberek által sűrűn lakott területekre vándoroljanak. A vírusok élőlényekről más élőlényekre vándorlása miatt pedig drámaian növekszik egy következő járvány lehetősége."
„Amikor egy brazil szelindekdenevér megjelenik az Appalache-hegységben, nem ártana tudnunk, milyen vírusok utaznak vele" – jegyezte meg Carlson, utalva arra, hogy ha a kutatók az éghajlatváltozás okozta vándorlásokat valós időben követnék, azzal az új vírusok is nyomon követhetővé válnának.