Egy héttel ezelőtt érkezett a hír, miszerint lemondta koncertjeit Bereczki Zoltán. A neves énekes, akit az elmúlt hetekben szombat esténként a Dancing with the Stars zsűritagjaként is láthattunk: régóta készült már a több állomásból álló turnéjára, melyből végül csak két fellépés valósult meg.

A színész-énekest ledöntötte a lábáról a gégegyulladás. Bereczki Zoltán korábban még azt nyilatkozta, hogy az egész torokfájással kezdődött, majd azt vette észre, hogy amikor énekelni próbál, akkor elmegy a hangja. Az egy hete adott interjújában még képes volt beszélni, de nemrég arról érkeztek a hírek, hogy orvosai tanácsára némaságot kellett fogadnia.

Bereczki ZoltánFotó: Mudra László - Origo

Zoli gégészorvosa mindent megtesz, hogy minél előtt meggyógyuljon. Jelenleg nem is beszélhet, némaságra ítélték egy időre. Folyamatos orvosi kezelés alatt áll.

– mondta a Ripostnak Ferenczi Orsolya, a színész-énekes menedzsere, aki még hozzátette, minden lemondott koncertet bepótolnak és a megváltott jegyek automatikusan érvényesek lesznek az új időpontokra.